Új elnök várható az úszószövetség élén

Új elnök várható az úszószövetség élén

2017. 09. 01.
Megosztás


A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki rendkívüli tisztújító kongresszusán a tagok visszahívták posztjáról Bienerth Gusztáv elnököt.
Az új elnökről és elnökségi tagokról a szeptember 24-én sorra kerülő halasztott közgyűlésen szavaznak majd.

A kezdés előtt Bienerth Gusztáv - aki január 8-án egyedüli jelöltként váltotta a poszton a 24 év után leköszönő Gyárfás Tamást - lépett a pódiumra, és elmondta, hogy a világbajnokság előtt kialakult kritikus helyzetben lett elnökjelölt.

„A végsőkig bíztam abban, hogy folytathatom a megkezdett munkát, és bár nem értek egyet vele, természetesen elfogadom a döntést” - fogalmazott hivatalos közleményében Bienerth Gusztáv, és hozzátette: nehéz, intenzív, de rendkívül sikeres időszakon van túl a magyar úszósport.

„A hazai rendezésű vizes világbajnokság, az Indianapolisban megtartott ifjúsági világbajnokság, a netanyai ifjúsági Európa-bajnokság, az EYOF és az Universiade rengeteg örömet szerzett a magyar úszósport kedvelőinek, és ami ennél is fontosabb: a magyar sportolók sikere nyomán bizonyára minden eddiginél több gyerek gondolja majd úgy, hogy úszni kezd” - közölte Bienerth Gusztáv.

Hangsúlyozta: büszke arra, hogy a magyar sport szempontjából kiemelten fontos időszaknak aktív részese lehetett, és munkájával hozzájárulhat a sikerekhez.

Az eseményen részt vett Fábián László, a MOB sportigazgatója is.

(MTI-MOB, fotó: MTI/Máthé Zoltán)