Vasárnap rendezik Debrecenben a kelet-magyarországi régió egyik legnagyobb szabadidős rendezvényét, a II. Rotary Félmaraton és Maraton futóversenyt. A 4RUN Félmaraton sorozat első állomását új útvonalra írták ki a szervezők; aki a március 12-ei előnevezési határidőt lekéste, még a helyszínen regisztrálhat.
A március 25-ei eseményen a maraton és félmaraton távjai mellett az indulók negyedmaratonon és az 1912 méteres centenáriumi futáson is próbára tehetik magukat; a maratonra 2 és 5 fős váltók is jelentkezhetnek.
„A futás az előző esztendőhöz hasonlóan a debreceni Nagyerdő természetvédelmi területén, valamint a nagyerdei övezethez tartozó utcákon vezet majd keresztül, de új útvonalakon. A futás iránya az előző évinek az ellentéte lesz, a futók a Gyulai István Atlétikai Stadionból idén a Nagyerdei körút és a Kardos Albert utca felé veszik az irányt. A maratoni távot futók 8, a félmaratonit 4, a negyedmaratonon futók 2 kört teljesítenek majd.
Különlegesség, hogy a versenyzők minden körben keresztülfutnak majd a Nagyerdei Kultúrpark Vidámparkján is. Több ponton a debreceni zeneiskola növendékeinek előadása szórakoztatja majd a résztvevőket.
Az Atlétikai Stadionban kiállítók és kísérőrendezvények sokasága várja az érdeklődőket. A kísérőrendezvények között szerepel többek között íjász, fafaragó, tűzoltókocsi és hőlégballon bemutató, valamint nordic walking.
Az Atlétikai Stadion épületében kap helyet az a Magyarországon egyedülállónak mondható éremkiállítás, melyen a több száz, kizárólag futással kapcsolatos, különleges, félmaratoni, maratoni és egyéb táv teljesítésével megszerzett befutóérem és emlékérem kerül bemutatásra” – foglalta össze Tóth Csaba, a Rotary Futófesztivál főszervezője.
Az 1912 méteres Centenáriumi Futásra – mely a Debreceni Egyetem alapításának 100 éves évfordulójának alkalmából került meghatározásra – március 23-ig lehet online nevezni csapatban és egyéni távon; a helyszínen csak az egyéni kategóriához lehet csatlakozni. A csapatverseny fődíja egy defibrillátor készülék.
Versenykiírás és további információk: rotaryfelmaraton.hu
(Forrás: szervező bizottság)