Újabb létesítményt adtak át Bakuban

Újabb létesítményt adtak át Bakuban

2015. 04. 20.
Megosztás

Ünnepélyesen átadták az első Európa Játékokra felhúzott Bakui Vizes Központot hétfő délelőtt.

A szalagot Ilham Alijev azeri elnök vágta át, de az eseményen részt vett felesége, a multisportesemény szervezőbizottságát elnöklő Mehriban Alijeva is.

A hatezer néző befogadására alkalmas létesítmény az úszás, a szinkronúszás és a búvárkodás versenyeinek ad majd otthont.

A vizes központban összesen nyolcszáz sportoló méri majd össze tudását a tizennégy, komplexumot érintő versenynapon.

A szervezők a napokban arról számoltak be, hogy szinte már az összes létesítmény elkészült, és nemsokára a 68 ezer férőhelyes Olimpiai Stadiont is átadhatják.

Baku 2015 sportigazgatója, Pierce O’Callaghan is úgy nyilatkozott, remekül haladnak az előkészületek, amit a már megrendezett tesztversenyek sikere is bizonyít. Ugyanakkor hozzátette:

„Egy atlétikai vagy egy birkózó Európa-bajnokságon csak egyetlen sportág van, az Európa Játékokon viszont húsz. Ennyi Eb-t kell levezényelnünk párhuzamosan, két hét leforgása alatt.”