Ünnepélyesen átadták a Hidász utcai mobilistállót

Ünnepélyesen átadták a Hidász utcai mobilistállót

2017. 10. 18.
Megosztás


Kedden ünnepélyes keretek között adták át az EMMI és az NFM támogatásával épített mobilistállót a Hidász utcai Honvéd lovardában. Az eseményen, illetve ünnepélyes szalagátvágáson Bretz Gyula, a MÖSZ elnöke, Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Fábián László, olimpiai bajnok, a MOB sportigazgatója is részt vett, majd megtekintették a vizsgázók lovaglását.

„Számomra igen kedves helyszín a Hidász utcai lovarda, hiszen annak idelyén itt kezdtem el az öttusa pályafutásomat" - mondta a MOB sportigazgatója.

A Kerepesi úti Nemzeti Lovarda (Tattersall) felújítása miatt vált szükségessé, hogy annak elkészültéig az ott lévő 24-28 öttusa-lóállomány megfelelő elhelyezésben részesüljön. Ezen a napon 11 fiatal sportoló tett sikeres lovas képesítő vizsgát, ami elméleti és gyakorlati feladatokból állt.

Ezek a fiatalok - a KSI, BHSE, Volán Fehérvár és KRVSE öttusázói - ezentúl indulhatnak az öttusaversenyeken.

(MOB, fotó: MÖSZ/Csizi)