Úszók, hokisok és sportlövők A hónap műhelye-díjátadón, a Köbánya SC triplázott

Úszók, hokisok és sportlövők A hónap műhelye-díjátadón, a Köbánya SC triplázott

2016. 01. 29.
Megosztás

Átvették az egyéni sportok képviselői közül a Kőbánya SC úszói - ők immár harmadszor -, a csapatsportok képviselői közül pedig a MAC Budapest jégkorongozói a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíjas a Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület lett, ők százezer forintos elismeréssel távozhattak a MOB székházából pénteken.

A fiatalok díjazására a decemberi teljesítményeik alapján került sor.

A MOB képviseletében Tóth József utánpótlás-osztályvezető személyes kötődéssel kezdte köszöntőjét: versenyzőként országos bajnok sportlövő volt, fia - aki válogatottságig "vitte" - egy évtizedig jégkorongozott a MAC-ban, és az úszást pedig - bevallása szerint - "imádja". "Ezúttal kék-sárga csapatnak kellett győznie" - mondta tréfásan, utalva a KSC és a MAC színeire.

A Héraklész program igazgatója kifejtette, miután a MOB évente értékeli a sportági eredményességet, tisztán kirajzolódik, hogy az úszás és a kajak-kenu fej-fej mellett vezeti a rangsort. Ehhez pedig kellenek az olyan műhelyek, mint a Kőbánya SC, korábban elődje, a Spartacus, mely olyan úszokat nevelt, mint például az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina.

"Az úszósport nagyszerű bástyája a magyar sportnak, ennek alapja, hogy nagyszerű műhelyei vannak. A Kőbánya SC-ben jól felépített struktúra működik, jó kapcsolatot ápolnak az iskolákkal, elhivatott szakemberek dolgoznak és nagyszerű fiatalok sportolnak ott" - húzta alá Tóth József.

Dr. Géczi Mariann szintén családi kötődéssel bír a jégkorong felé. A MOB - szintén - osztályvezetője hangsúlyozta, hogy példaértékű a két sportág utánpótlás-nevelése.

Géczi Mariann arról beszélt, hogy a jégkorongsport 2004-től szerepel a Héraklész programban és határozott fejlődést mutatnak, jó úton járnak; kiváló utánpótlás-nevelési rendszert működtetnek. Csatlakoztak a Sport XXI. programhoz is, annak vezetője, Pignitzky Dorottya is sokat tett a sportág utánpótlása érdekében. A MAC sikere köszönhető annak is, hogy szakmailag felkészült külföldi edzőt alkalmaznak, és a Sapporóban eredményes csapat tagjait is behozták a rendszerbe.

Román Gergely, a Decathlon Magyarország regionális igazgatója méltatta a nyerteseket, majd arról beszélt, hogy a - 2015-ben legjobb mutatókat produkáló - sportszeráruházlánc a jövőben is kiemelt pillére szeretne lenni a hazai utánpótlás-nevelés támogatásának.

A Kőbánya SC képviseletében György István elnök köszönte meg a díjat. Kifejtette, hogy a klubban 7 korosztálybann 115 versenyző sportol, a szakmai munka és az eredmények predesztinálják őket, hogy harmadszor is "itt" lehessenek A hónap műhelye-díjátadón. A sportvezető kiemelte Késely Ajnát, aki a magyar úszósport nagy ígéretének tekinthető.

A MAC hokisait tíz éve irányító Jászai Péter alapító elmondta, hogy az öt éve önállóan működő egyesületnek nagy lehetőséget hozott a TAO-támogatás, melynek köszönhetően mobil jégpályát tudtak építeni a Kisstadion területén, és a szisztematikus szakmai építkezés meghozta a játékosok számára a sikereket is. Arról számolt be, hogy ma már a különböző korosztályokban közel 300 igazolt játékosnak adnak lehetőséget, őket 15-20 edző irányítja, és idén már felnőtt csapatot is indítottak a bajnokságban.

A közönségdíjat a Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület vihette haza. Képviseletükben Veres Andrea ügyvezető elnök, egyben vezetőedző az 1928-ban alakult klubról elmondta, közel száz tagot számlálnak, több olimpikont, világ- és Európa-bajnoki érmest adtak már a magyar sportnak; büszkék az élsportolóikra és az utánpótlás-nevelésükre egyaránt.

Bruckner Gábor, az utanpotlassport.hu-t működtető MédiaBook ügyvezetője az esemény végén felhívta a figyelmet, hogy Az év műhelye-díjat a tervek szerint február 24-én fogják átadni egy budapesti rendezvényközpontban. "Ez lesz a harmadik a sorban" - hangsúlyozta az ügyvezető.

A januári teljesítmények alapján február 5-ig változatlanul az Utanpotlassport.hu-n lehet leadni a jelölést az egyéni sportágakat képviselő szakosztályokra.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)