„Van sportági átjárás a Világjátékokról az olimpiára”

2022. 02. 23.
Megosztás


A Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) ismét díjazta legjobbjait. A jelenleg hatvan tagszövetség ernyőszervezeteként működő NVESZ a fővárosi Stefánia Palotában a 2021-es világversenyeken eredményes sportolóknak (világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon dobogós helyezettek) adott át elismeréseket. Az eseményen részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Gyulay Zsolt is.

A gálán Huber István, a Magyar Testépítő és Fitness Szövetség elnöke vehette át a sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat. A sportvezető eredményes versenyzői karrierje után több fronton irányítja a sportágat. Élsportolók felkészülését segítette, 2002 óta pedig elnökként alkotott, illetve alkot maradandót. A közelmúltban választották meg ismét a hazai szövetség elnökének, ezzel ötödik ciklusát kezdte meg.

Dr. Fazekas Attila Erik szerint van mire büszkének lennünk. „A magyar kormánynak a nem olimpiai sportágak támogatása is fontos. A magyar eredmények a sport ezen területén is kimagaslóak. Számos világ- és Európa-bajnokságon szerepeltek kiválóan a magyar sportolók, akik ezúttal átvehetik díjaikat” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára.

Gyulay Zsolt köszöntőjében kitért arra, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság folyamatosan változtatja az ötkarikás játékokon részt vevő sportágak listáját. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke megjegyezte, ebből kiindulva van sportági átjárás a Világjátékokról az olimpiára. „Ennek ékes példája a karate. Frissen megválasztott MOB-elnökként örömmel veszek részt ezen a díjátadón és gratulálok a tavalyi sikerekhez” – jegyezte meg Gyulay Zsolt.

Shawn Kobb, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországi Nagykövetségének Kulturális Attaséja is köszöntötte a sportolókat és a sportvezetőket, hangsúlyozva: Birmingham várja a sportvilág jeles képviselőit a Világjátékokon. „Több év kemény munkájának gyümölcsei érhetnek be nyáron. Sikeres felkészülést, és eredményes versenyzést kívánok az összes magyar sportolónak a 2022-es Világjátékokon” – mondta Shawn Kobb.

Dr. Mészáros János szerint csak egyfajta sport van. Az NVESZ elnöke beszédében kifejtette, számos kiemelkedő alakja van a nem olimpiai sportágak táborának is. „Fantasztikus sportágaink vannak, amelyekre büszkék vagyunk. A legutóbbi Világjátékokon 14 érmet szerzett a magyar csapat. A birminghami játékokon is több éremesélyes indulónk lesz.” – tette hozzá a Nemzeti Versenysport Szövetég elnöke.

Az eseményen részt vett Fábián László, a MOB sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke, valamint dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi és a Magyar Fair Play Bizottság elnöke, a Nemzet Sportolója is.

A legjobb sportolókat a sportági szövetségek jelölték, a díjazottak listája ide kattintva olvasható.

(NVESZ; fotó: MOB/Szalmás Péter)