Vas Gábor: Szabináék eredménye nálunk is ippont ért!

Vas Gábor: Szabináék eredménye nálunk is ippont ért!

2014. 10. 30.
Megosztás

Szeptemberi eredményeik alapján, a sportág első díjazottjaként csütörtökön átvették a Hell Miskolci Judo Club képviselői a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat, valamint az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A százezer forintos Decathlon-közönségdíj a Halker-Király Team Kick-box Akadémiáé lett.

Az eddigi 21 díjátadó alkalmával ez volt az első, hogy judoműhely vehette át az egyre nagyobb presztízsű elismerést. Mint Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu kiadója, a MédiaBook ügyvezetője elmondta, az egyesület már ötször szerepelt a jelöltek közt, a szeptemberi eredmények azonban végképp meggyőzték a szavazókat és a kuratóriumot.

A klub egyik kiemelkedő versenyzője az nanjingi ifjúsági olimpiai bajnok Gercsák Szabina, de az eredményekhez természetesen többen is hozzátettek a bukaresti junior Eb mellett a szeptemberi tatabányai nemzetközi viadalon, ahol 26 érmet nyertek, köztük 12 aranyat.

Fábián László, a MOB sportigazgatója méltatásában hangsúlyozta, a MOB számára fontos az utánpótlás-nevelés, a fiatalok sikeres szereplése, a róluk való gondoskodás, hiszen ők a jövő olimpikonjai is. A korábbi olimpiai bajnok öttusázó gratulációjában úgy fogalmazott: "építkezzetek a sikerekből!".

Vas Gábor örömmel nyilatkozott arról, hogy újabb sportággal bővült a díjazottak köre. A Decathlon sportigazgatója kiemelte, az, hogy a miskolci judósok már ötször felkerültek a jelöltek listájára, már az önmagában nagy siker. "Szabináék szeptemberi eredményei nem hagytak kétséget bennünk, azok nálunk is ippont érnek!" - mondta.

Dr. Tóth László a Magyar Judo Szövetség nevében mondott köszönetet az elismerésért. "Érződik, hogy a sportszakmaiság és az objektivitás érvényesült. Ez a díj számomra is nagy jelentőségű, mivel elnökként még nem élhettem meg ennek sikerét" - fogalmazott az elnök. A sportág első embere arról beszélt, hogy a miskolci szakosztály három évvel ezelőtt alakult, miután kivált az MVSC-ből; az alapításban és a működésben a Hell is támogatta őket. "Minden elismerésem Flórusz Jánosé, és az edzőké, akik ezeket az eredményeket megalapozzák. Jánossal még együtt versenyeztem valamikor, még ha más súlycsoportban is léptünk tatamira". Tóth László hozzátette, a miskolciak a regisztrált 98 klubból az első 15-ben szerepelnek eredményeik alapján. "Gercsák Szabina már az egész olimpiai mozgalom személyisége. Számára a következő feladat Rio, ahol minden esélye megvan arra, hogy oda is érjen. De több tehetsége is van a klubnak, ott van például a fiatal Feckó Botond, aki a 2017-es, győri EYOF-on érhet el sikereket" - mondta optimistán az elnök.

Flórusz János a sportolók és Nagy László kollégája bemutatása mellett elmondta, szerény lehetőségek mellett, hat edzővel dolgoznak a különböző korosztályokban. "Büszke vagyok arra, hogy mi adtuk a magyar judosport első ifjúsági világbajnokát és első ifjúsági olimpiai bajnokát, valamint mi kaptuk első judoműhelyként A hónap műhelye-díjat" - emelte ki a klubalapító vezetőedző.

Gercsák Szabina a közelmúlt eseményeiről, sikereiről, kudarcairól beszélt. "Miamiba, a világbajnokságra éremesélyesként, ranglistavezetőként érkeztem, még a sorsolás is kedvező volt, igaz sérüléssel is bajlódtam. Volt egy bírói tévedés, melynek következményeként már nem folytathattam a küzdelmeket. Ippont intett a bíró, pedig sokan, akik látták, mate-t mondtak, így nem kellett volna lejönnöm a tatamiról. A bukaresti Eb-n viszont jól szerepeltem, boldog vagyok az aranyérem miatt. Az a verseny számomra nehezebb volt, mint az ifi olimpia, hiszen más korosztályban léptem a küzdőtérre, ráadásul ott is sérült voltam. Most már minden erőmmel Rióra készülök, számomra most kezdődik a kvalifikációs időszak, eddig az ifi olimpia kötött le. Idén még Ázsiában vár rám Grand-Prix, ahol bizonyíthatok. Rio meg hát - lehetnék akkor picit idősebb, de hát mindent megpróbálok..." - mondta a juniorkorba lépő judoka.

A százezer forintos Decathlon-közönségdíj a Halker-Király Team Kick-box Akadémiáé lett, melyet Király István klubvezető-edző egy későbbi időpontban vesz majd át. Az egyesület fiataljai a Riminiben rendezett kadet és junior világbajnokságon szerepeltek úgy, hogy elnyerték a közönségdíjat.

A szavazás részletes eredményeit itt találja.

Az októberi teljesítmények alapján november 5-ig ezen a felületen lehet jelölni szakosztályokat „A hónap műhelye”-díjra.

A szavazás menete itt olvasható.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter)