Vereckei Ákos Budapest 2024-ről: Fussunk neki!

Vereckei Ákos Budapest 2024-ről: Fussunk neki!

2015. 02. 27.
Megosztás

Kétszeres olimpiai bajnok kajakosunk, Vereckei Ákos szerint kellően sok érv szól a budapesti olimpia mellett ahhoz, hogy megpályázzuk a rendezést.

Vereckei Ákos 2000-ben Sydneyben, majd négy évvel később Athénban is a dobogó legtetejére állhatott fel olimpián – szorít azért, hogy a ma még utánpótláskorú tehetségek átélhessék ugyanezt, méghozzá hazai vizeken.

„Korábbi élsportolóként nem is mondhatnék mást, mint hogy támogatom a budapesti olimpia ügyét. Magyarország megérdemli, hogy megrendezhesse a világ legnagyobb sporteseményét” – fogalmazott a mob.hu-nak.

A korábbi klasszis jelenleg utánpótláskorú fiatalokkal foglalkozik Esztergomban, és úgy véli, számukra is hatalmas lökést adhatna, ha nekünk szavazna bizalmat a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

„Rendkívüli módon motiválná őket, ha az lebegne a szemük előtt, hogy egy hazai rendezésű játékokon ülhetnének hajóba. Nekem többször is megadatott, hogy sok ezer magyar szurkoló előtt szállhassak vízre, és hihetetlenül feldobott. Úgy éreztem, nem volt hiábavaló annyit edzeni, oly sok mindenről lemondani. Az élet engem igazolt.”

Vereckei Ákos szerint az egész magyar sportra pozitív hatással lenne, ha a NOB 2017. szeptemberi kongresszusán számunkra kedvező döntés születne.

„Már eddig sem panaszkodhattunk arra, hogy ne jönnének az eredmények, de meggyőződésem, hogy ennél is lenne feljebb.” (Erdei Zsolt a napokban egyenesen kijelentette, hogy egy budapesti olimpián legalább tizenöt magyar aranyéremre számítana.)

Az ötszörös világbajnok gazdasági kérdésekben nem szívesen foglal állást, de nem hiszi, hogy csak veszteségesen lehetne kijönni a rendezésből.

„Rengeteg a pozitív példa, azt kellene megvizsgálni, hogy bizonyos városok hogyan tudták rentábilisan megrendezni a játékokat. Az Agenda 2020 is azt célozza meg, hogy a költségek ne szaladjanak el, helyzetbe hozva a közepes méretű városokat, mint amilyen Budapest is. Úgy látom, hogy szerencsére a magyar emberek is kedvezően ítélnék meg, ha valóban kandidálnánk 2024-re.”

Eddig Boston és Róma jelezte hivatalosan, hogy pályázni szándékozik a kilenc év múlva esedékes játékokra, de Párizs, Isztambul, Berlin vagy Hamburg is beszállhat a versenyfutásba.

(MOB/czo)