Vizes-vb: Gyurta Gergely 18., a női műugró duó 10.

Vizes-vb: Gyurta Gergely 18., a női műugró duó 10.

2013. 07. 23.
Megosztás

Gyurta Gergely 18. lett a nyílt vízi úszók hétfői 10 kilométeres versenyében a barcelonai vizes világbajnokságon, míg a Kormos Gyöngyvér és Reisinger Zsófia alkotta műugró páros a tizedik helyen végzett női szinkrontoronyugrásban.

A 21 éves Gyurta Gergely, aki a medencés úszásban 1500 méter gyorson világ- és Európa-bajnoki bronzérmes, a 65 tagú mezőny egyetlen magyarjaként 1:49:34.6 óra alatt ért be a célba az olimpiai távon, a nyertestől csaknem 23 másodperccel elmaradva. A vb-aranyat a címvédő görög Szpiridon Janniotisz szerezte meg az olimpiai ezüstérmes német Thomas Lurz és a londoni bajnok tunéziai Uszama Melluli előtt.

„Már az első körben arcon rúgtak, rögtön az első fordulónál. A másodikban lerúgták a szemüvegemet is, karmoltak, ütöttek, rúgtak, vágtak – nem volt kegyelem. A harmadikban sikerült nagyjából az elejére felhoznom magam, ott egy kicsit nyugodtabban tudtam haladni, láttam is, jó helyen állok, utána viszont csináltak egy ritmusváltást. Talán ezt is bírtam volna, de a fordulóknál folyamatosan azt csinálták, hogy rád támaszkodnak, lenyomnak, és aki mögötted jön, az egyszerűen átgázol rajtad, beléd térdel. Én erre nem vagyok képes, úgy vagyok vele, maradjunk a fair playnél...

Magával az úszással elégedett vagyok: jól beosztottam az erőmet, nem úgy jöttem ki, mint Balatonfüreden, hogy teljesen kimerültem. Széles Sanyi bával azt beszéltük, akkor jó az úszás – nyílt víziben –, ha úgy érek be, hogy egy pici még maradt bennem.
Jobbat szerettem volna helyezés szempontjából, a legjobb tíz közé kerülni – ez nem sikerült, de ma is tanultam valamit" – értékelt Gyurta Gergely a Magyar Úszó Szövetség hivatalos facebook-oldalának.

VIZES-VB (BARCELONA)
NYÍLT VÍZI ÚSZÁS, FÉRFI 10 KM
Világbajnok: Szpiridon Janniotisz (Görögország) 1:49:11.8 óra, 2. Thomas Lurz (Németország)1:49:14.5, 3. Uszama Melluli (Tunézia) 1:49:19.2,…18. Gyurta Gergely (Magyarország) 1:49:34.6

A tizedik helyen végzett a Kormos Gyöngyvér és Reisinger Zsófia alkotta műugró páros női szinkrontoronyugrásban a barcelonai vizes-világbajnokság hétfői versenynapján. A 12-es döntőben a kínai Chen Riolin, Liu Huixia kínai duó végzett az élen.

NŐI SZINKRONTORONYUGRÁS, DÖNTŐ
Vb: Chen Riolin, Liu Huixia (Kína) 356.28 pont, 2. Meaghan Benfeito, Roseline Filion (Kanada) 331.41, 3. Pandelela Rinong Pamg, Mun Yee Leong (Malajzia) 331.14,...10. Kormos Gyöngyvér, Reisinger Zsófia 261.24

A címvédő kínai Li Shixin győzött a férfi műugrók 1 méteres versenyének döntőjében a hétfői versenynapon. A 25 éves Li a négyszeres Európa-bajnok ukrán Ilja Kvasát és a mexikói Alejandro Chávezt megelőzve diadalmaskodott a hat ugrására kapott 460.95 ponttal.
A szám magyar indulója, Bóta Botond a szombati selejtezőből nem került tovább, a teljes rangsorban 37. lett.

MŰUGRÁS, FÉRFI 1 M
Vb: Li Shixin (Kína) 460.95 pont, 2. Ilja Kvasa (Ukrajna) 434.30, 3. Alejandro Chávez (Mexikó) 431.55

Az olimpiai bajnok oroszok nyerték a műúszók csapatversenyét a spanyol és az ukrán gárda előtt..

MŰÚSZÁS, CSAPAT, KÖTELEZŐ, DÖNTŐ
Vb: Oroszország (CHIGIREVA Vlada, KOROBOVA Daria, PATSKEVICH Alexandra, PROKOFYEVA Elena, SHISHKINA Alla, SHUROCHKINA Maria, TIMANINA Anzhelika, ZUEVA Alexandra) 96.600 pont, 2. Spanyolország (BASIANA CANELLAS Clara, CABELLO RODILLA Alba, CARBONELL BALLESTERO, CRESPI JAUME Margalida, HENRIQUEZ TORRES Thais, KLAMBURG ROQUE Paula, MAS PUJADAS Meritxell, SALVADOR GONZALEZ) 94.400, 3. Ukrajna (ANANASOVA Lolita, GRECHYKHINA Olena, KLYMENKO Ganna, REZNIK Kateryna, SABADA Oleksandra, SADURSKA Kateryna, SAVCHUK Anastasiya, VOLOSHYNA Anna) 93.300

(Forrás:NSO)