
Egy szektorszintű figyelemfelhívó önkéntes program – a JÓTETT Bank – részeként október 14-én az OTP Bank irodaházaiban adhattak vért a hitelintézet munkatársai, illetve a csatlakozó felügyeleti, kormányzati szereplők, valamint meghívott vendégek. Az eseményen felhívták a figyelmet arra, hogy a járványhelyzet ellenére is kiemelten fontos a rendszeres véradás. A Banki Véradók Hetét a Magyar Bankszövetség elnöksége kezdeményezte, számos tagbank csatlakozott, további önkéntes programokra is sor kerül majd a közeljövőben. Az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztián is segíti a kampányt és az összefogás sikerét, valamint bátorít mindenkit a véradásra.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság a tokiói olimpia (Tokyo 2020) szervezőbizottságával együttműködve október 12-én webinart tartott a világ nemzeteinek olimpiai csapatvezetői számára. „Az online tájékoztató fő célja az volt, hogy ismertesse a csapatvezetőket az olimpia egy évvel való elhalasztását követő időszakban történt intézkedésekről, illetve a jövő évi olimpia szervezésére vonatkozó tervekről” - mondta Dósa Viktória, a tokiói Magyar Olimpiai Csapat vezetője az esemény után.

A Magyar Olimpiai Bizottság 2020-ban ünnepli alapításának 125. évfordulóját, melyet a Magyar Posta alkalmi bélyegblokk kibocsátásával köszönt. A sorszámozott alkalmi bélyegblokk Kara Orsolya grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 50.000 példányban. Az újdonság 2020. október 9-én került forgalomba, a megjelenés napjától kezdve megvásárolható az elsőnapi postákon és a Filapostán, továbbá megrendelhető a Magyar Posta internetes áruházából is.

Korábban az egója vezérelte, de ma már érettebben és alázatosabban áll a versenysporthoz a lábsérülése miatt másfél évet kihagyó kick-boxos Veres Roland. A Halker-Király Team ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok kiválósága saját bevállalása szerint mindent megtesz azért, hogy sportága bekerüljön az ötkarikás programba.

A Nemzetközi Fair Play Bizottság (CIFP) idén szeptember hetedikén hirdette ki a Nemzetközi Fair Play Napot, melynek beszámolója ide kattintva olvasható.

Babos Tímea Kristina Mledenoviccsal az oldalán megvédte az előző évben megszerzett Roland Garros-diadalát Párizsban. Valter Attila 9 szakasz után az előkelő 28. helyen áll az október 25-ig tartó Giro d'Italia olasz kerékpáros körversenyen. Vas Kata Blanka ezüstérmet szerzett a hegyikerékpárosok U23-as korosztályának világbajnokságán. Poznanban az evezős Európa-bajnokságon három magyar egység jutott a verseny fináléjába. Hétvégi összefoglalónk következik.

A japán nemzeti olimpiai bizottság elnökétől jött levelében a sportvezető megköszöni a nemzetközi olimpiai mozgalom kemény munkáját a válság közepette.

Hét hónappal és 28 nappal századik születésnapja után meghalt a texasi San Antonióban az amerikai John Russell, a világ legidősebb olimpiai érmese, aki 1952-ben, Helsinkiben harmadik lett az amerikai csapat tagjaként díjugratásban.
![]()
Az eredetileg az 1960-as évek korai szakaszából, a francia sportolótól, sporthivatalnoktól, gróf Jean de Beaumonttól származó ötlet, az olimpiai szolidaritás programja manapság egyre fontosabb, amely világszerte támogatja a nemzeti olimpiai bizottságokat a koronavírus világjárvány következményeivel való küzdelemben, valamint segíti a sportolókat, hogy folytatni tudják edzésmunkájukat, ide értve azokat a menekült sportolói ösztöndíjasokat, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság menekültekből álló olimpiai csapatát alkotják majd jövőre, Tokióban.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerdán közölte, a jövő nyárra halasztott tokiói olimpia szervezői arra számítanak, hogy koronavírus-járvány ellenére külföldi szurkolókat is fogadnak majd. Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke helyszíni szemléjét követően elégedetten nyilatkozott a tokiói olimpia atlétikai stadionjáról, egyúttal kijelentette, hogy a szervezők biztonságosan meg fogják tudni rendezni a játékokat jövő nyáron.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.