![]()
Az 1995-ben, Pekingben megtartott IV. Nők Világkonferenciája fordulópontot jelentett a nemek közötti egyenlőség tekintetében. A női sport szempontjából is meghatározó momentum volt ez, hiszen az áttörést jelentő Pekingi Nyilatkozat és Cselekvési Platform elismerte a sport kiemelkedő szerepét a nők és a lányok előrelépésének kapcsán.

Többek közt a készülő versenysport-startégia és a pekingi téli olimpia csapatvezetőjének személye is napirendre került a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének október 7-ei ülésén, ahol döntöttek a lengyelországi vitorlás Európa-bajnokság magyar győztesét és a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületét érintő támogatásokról is.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének éghajlatváltozással foglalkozó bizottságának (United Nations Climate Change) képviselői, valamint a világ sportszervezetei az első ízben megrendezett Sport Positive Summit keretén belül találkoztak.

Jelentős magyar sportdiplomáciai siker született szörfben, miután Utassy Loránd bekerült az új olimpiai osztály nemzetközi szövetségének elnökségébe - adta hírül honlapján a Magyar Szörf Szövetség.

Az olimpiai baráti körök 2000. október 23-ai országos találkozóján Gyöngyösön jelentette be Printz János Márton a Sikátori Olimpiai Kör megalakulását, amelyről október 1-én, a sydney-i olimpia zárónapján hoztak döntést az alapítók. Az azóta eltelt két évtized alatt változatos és tartalmas pályát futott be a kezdeményezés, amelynek kezdettől fogva deklarált célja annak elősegítése, hogy a kis települések is jobban bekerüljenek az olimpiai eszme terjedésének vérkeringésébe.

Október 3-án programsorozattal ünnepelték az idén 100 esztendős Salgótarjáni BTC-t. Ennek fénypontja volt az ünnepi közgyűlés Salgótarjánban. A klub megkapta a Magyar Olimpiai Akadémia elismerését is. Az eseményen olimpiai bajnokok is részt vettek.

Kína válogatottja visszakerült a női kézilabda olimpiai selejtező győri csoportjába. Január végén Szófia ad otthont a tekvondósok európai olimpiai selejtezőjének.

Dévai Boglárka világkupa-arannyal tért vissza a Szombathelyen megrendezett HunChallenge torna világkupán. Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) elnökével kísérte figyelemmel a helyszínen a vasárnapi versenyeket. Babos Tímea és francia párostársa, Mladanovic már a legjobb nyolc között folytathatja a Roland Garroson. Valter Attila a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második szakaszának befejeztével a mezőny első harmadában várja a folytatást.
![]()
A koronavírus alaposan átírta a sportnaptárat, valamint a világ egészére is óriási hatással volt. Az olimpiai Worldwide-partnerek a sportolók, valamint helyi közösségük segítségére siettek.
![]()
A NOB tájékoztatja az érdekelt feleket, hogy a 2022-es pekingi téli olimpiai és paralimpiai játékok kapcsán akkreditáció-igénylésre való regisztrációs időszak a közvetítésre nem jogosult televízió- és rádiómédiumok számára 2020. október 6-tól november 9-ig tart.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.