
A birkózó-világbajnokságon mindkét Lőrincz testvér, Viktor és Tamás is bejutott súlycsoportja fináléjába, ami egyben olimpiai kvótát is jelentett a számukra. A párizsi tornász világkupán egy ezüst- és két bronzérem a magyar mérleg. Jekatyerinburgban két magyar öklöző a nyolcaddöntőben folytathatja a világbajnokságon. A magyar férfi Davis-kupa teniszválogatott bent maradt a világcsoportban. Olimpiai kvótáért versenyeznek a ritmikus gimnasztika világbajnokságon. A judós Özbas Szófi junior Európa-bajnok. dr. Fenyvesi Csabát beválogatták a vívó Hírességek Csarnokába. Érmeket nyerve ismerkedtek a magyar-kajak kenusok a tokiói pályával az olimpiai tesztversenyen.
Húsz év után visszatért Nógrád megyébe a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) vándorgyűlése. A korábbi salgótarjáni és balassagyarmati találkozó után, szeptember 14-én Romhány volt a házigazdája az eseménynek. A 73. vándorgyűlést Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Vezér Attila polgármester és a főszervező Győr Béla MOA-főtitkár köszöntötte. A megyei sport és a speciális olimpia bemutatása mellett napirenden voltak az idei és jövő évi olimpiai multisport-események, melyekről Fábián László, a MOB sportigazgatója adott tájékoztatást.

Dolphy, a delfin lesz az első alkalommal megrendezésre kerülő World Beach Games kabalája. A hírt a katari multisport-esemény szervezőbizottsága alig egy hónappal a játékok előtt hozta nyilvánosságra.

Kilenc éves kora óta képtelen elszakadni a pásttól, a magyar öttusázók pedig legalább annyit köszönhetnek neki, mint ő szeretett városának, Tatabányának. 60. születésnapja alkalmából Barcelona ezüstérmes párbajtőrvívóját, Hegedűs Ferencet köszöntjük.
Nem egész egy hónap múlva rajtol Dohában az első alkalommal meghirdetett Strand Világjátékok (World Beach Games, WBG). Az október 12. és 16. között a Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) égisze alatt zajló multisport-eseményre 32 magyar versenyző utazik, akik öt sportágban állnak majd rajthoz - emelte ki Fábián László csapatvezető az érintett sportági szakszövetségek képviselőinek tartott konzultáción a MOB székházában.

Az ökölvívó olimpiai és világbajnok Kovács István is tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ökölvívással foglalkozó munkacsoportjának. A sportvezető, aki a Magyar Olimpiai Bizottság Felügyelő Bizottságának is tagja pénteken a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a munkacsoport tagjaként részt vesz a Lausanne-ban zajló tanácskozáson.

The Olympic Family commemorated the 25th anniversary of the foundation of the European Fair Play Movement (EFPM). On this glorious occasion, Krisztián Kulcsár, President of the Hungarian Olympic Committee (HOC), on behalf the European Olympic Committees, awarded a plaque to Christian Hinterberger, President of the Movement.

Szombaton kezdődik az olimpiai kvalifikációs birkózó világbajnokság a kazahsztáni Nur-Szultanban. 100 ország 986 sportolója nevezett az egyes súlycsoportok küzdelmeire. Összesen 108 kvóta talál gazdára.

Tizenöt díjat osztott ki csütörtöki, budapesti gáláján a Nemzetközi Fair Play Bizottság (NFPB), elismerésben részesült többek között Gasztonyi Péter 13 éves magyar evezős is. Az Új Városháza dísztermében tartott ünnepi eseményen Kamuti Jenő, az NFPB elnöke kiemelte: "a díjazottak valamennyien példaképek mindannyiunk számára".

Az Európai Fair Play Mozgalom alapításának 25. évfordulóját ünnepelte az olimpiai család Budapesten. A jeles alkalomból Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke az Európai Olimpiai Bizottság képviseletében a mozgalom elnökét, Christian Hinterbergert díjazta.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.