
Szeptember első hetében rendezték a lausanne-i, 2020-as, 3. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékok (YOG) csapatvezetői szemináriumát. A svájci eseményen 75 nemzeti olimpiai bizottság 109 képviselője vett részt, a Magyar Olimpiai Bizottságot Dósa Viktória csapatvezető képviselte.

A tokiói világbajnokság utáni világranglisták alapján, a jelenlegi állás szerint hat cselgáncsozó képviselhetné Magyarországot jövőre az olimpián, amelynek ugyancsak a japán főváros ad otthont.

A Nemzeti Olimpiai Bizottságok Szövetségének (ANOC) delegációja Dohában tette tiszteletét az elmúlt héten. A sportvezetők az első Strand Világjátékok (World Beach Games) előkészületeinek állapotáról győződhettek meg.
.jpg)
A fesztiválhangulat, a tűzijáték, a színkavalkád és a csodás zenék egyaránt jellemzőek lesznek a 2020-as lausanne-i téli ifjúsági olimpia megnyitójára. Ugyanakkor nem ez lesz az egyetlen jelentős ceremónia a korosztályos téli játékokon: a záró rendezvény mellett a szervezők a győzelmi ünnepség fogalmát is újragondolva iktatnák be az ötkarikás köztudatba.

A tokiói olimpia szervezőbizottsága elindította az „Open Innovation Challenge" névre hallgató technológiai versenyt. A résztvevők bármilyen típusú technológiai alkalmazás prototípusait kidolgozhatják, ideértve a mobil-, a web alapú- vagy robotalkalmazásokat is. A projekt célja a sportesemények jövőbeli nézői élményének fokozása, és a játékok innováció iránti elkötelezettségének hangsúlyozása.

Szántó Évát a Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA) linzi kongresszusán beválasztották a szervezet végrehajtó bizottságába.

Közgyűlés összehívásáról is döntött a Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége a szeptember 4-ei ülésén, melyen Kulcsár Krisztián elnök a nyári időszak olimpiai mozgalommal kapcsolatos vonatkozásairól is beszámolt. A testület napirendjén a minszki Európa Játékok és a bakui Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál beszámolója is szerepelt. A megbeszélésen a BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány vezetői beszámoltak a szervezet tevékenységéről.

2014 után ismét Budapest látja vendégül Európa legjobb vízilabdázóit. Az olimpiai kvalifikációs kontinens viadalt január 12. és 26. között rendezik meg a Duna Arénában.
A Coop Rally sikere közösségi siker, hiszen az idén tizennegyedik alkalommal elrajtoló verseny a teljes magyar élelmiszervertikumot helyezi a figyelem középpontjába – hangzott el az eseményt útjára indító sajtótájékoztatón Budapesten. A beharangozó eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, aki a Coop-üzletlánc olimpiai elköteleződéséről is beszélt.

A miniszterelnök fia, a nyíregyházi hadnagy, a mérnök, valamint Horthy parancsőrtisztje találkozik a Führerrel – akár egy vicc kezdősora is lehetne az iménti felsorolás, 1936-ban azonban 50 ezren lehettek szemtanúi az eseménynek. A berlini olimpián 4. helyet szerző lovaspóló-válogatottunk elfeledett története következik.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.