Olimpiai kvótát szerzett Mészáros Eszter a légpuska versenyszámban a müncheni olimpiai kvalifikációs világkupán.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete jelentős változásokat jelentett be a következő játékok házigazdáinak kiválasztási szempontjairól és folyamatáról. Egyszerűbb lesz a jelentkezés, rugalmasabb lesz az előkészítés, 1-1 város helyett pedig akár több ország közös jelentkezése is lehetséges lesz. A javaslatokat egy speciális munkacsoport visszajelzései alapján hívták életre.

Harminc nappal a rajt előtt, a szervező bizottság nyilvánosságra hozta az Európa Játékok atlétika versenyének a sorsolását. Minszkben nem egyéni számokban, hanem csapatban, a Dynamic New Athletics (DNA) névre keresztelt viadal keretein belül döntik el az érmek sorsát.

A párizsi játékok szervezőbizottsága a fényűzés helyett egy olcsó és fenntartható, ugyanakkor emlékezetes és maradandó örökséget hátrahagyó olimpiát igyekszik megvalósítani. Erről számolt be az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) 40. szemináriumán Pierre-Olivier Beckers-Vieujant, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság párizsi koordinációs bizottságának elnöke.

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése május 24-én elfogadta a szervezet tavalyi beszámolóit és a 2018-28-as időszakra vonatkozó stratégiáját. A budapesti Larus Étteremben tartott eseményen döntöttek az idei Európa Játékokon, a nyári EYOF-on és World Beach Games-en résztvevő Magyar Csapat és delegáció összetételéről, a jövő évi téli ifjúsági olimpiai részvételről, és elfogadták az azokkal kapcsolatos célkitűzéseket, felkészülési irányelveket is. Kulcsár Krisztián elimeréseket adott át.

A 2020-as tokiói játékok szervezőbizottsága nyolcadik alkalommal köszöntötte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság testületét a Japán fővárosban. Az ötkarikás események előkészületei az utolsó fázisba léptek.

Véglegesítette a 2020-as téli ifjúsági olimpiára (YOG) kvalifikáló nemzetek listáját a Curling Világszövetség (WCF). A 24 lausanne-i résztvevő között Magyarország is szerepel.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete fenntartaná a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA), mint a sportág olimpiai szerepléséért is felelős szervezet felfüggesztését. Az ökölvívók ennek ellenére biztosan versenyezhetnek a 2020-as olimpián.
Idén nyáron, június 27. és 30. között rendezik meg Győrben az első junior torna-világbajnokságot – erről és a sportág hazai helyzetéről is beszámolt a Magyar Torna Szövetség képviseletében dr. Magyar Zoltán elnök és Altorjai Sándor főtitkár szerdán, a MOB székházában tartott sportági konzultáción.

Május 17-én Halmay Zoltán és Tóth II. József Emléknapot rendezett a szombathelyi Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület. Május 18-án, Kunszentmártonban a MOA és az égisze alá tartozó helyi Binder Ottó Olimpiai Baráti Kör emlékkonferenciát rendezett Binder Ottó, magyar királyi honvéd vezérőrnagy, lovas olimpikon születésének 130. évfordulója tiszteletére. Május 20-án helyezték örök nyugalomra Bíró Mihályt, a kiváló birkózó sportdiplomatát, a MOB volt tagját az Érdi Köztemetőben. A Magyar Olimpiai Akadémia hírei következnek.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.