
A „BOM a Magyar Sportért" Közhasznú Alapítvány a kiemelkedő sporttevékenységet folytató diákok részére, tanulmányaik eredményességének elősegítése céljából ösztöndíjpályázatot hirdet, immáron hetedik alkalommal. Ettől az évtől a Magyar Olimpia Bizottság, mint az Alapítvány stratégiai partnere és főtámogatója is aktívan részt vesz a pályázati folyamatokban és az eddigi tanulmányi ösztöndíjprogramját (MOB Életút) az Alapítvánnyal közösen viszi tovább.

A #youngary csapat, azaz a Buenos Aires-i magyar delegáció értékes tagja, Sándorházi Vivien elmondta céljait és álmait. A 17 éves tollaslabdázó tavaly már a magyar sporttörténelem-könyvekbe véste nevét két Európa-bajnoki címmel, a sikert azóta is tovább hajszolja.

A 15. Nyári Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak jövőre Baku lesz a házigazdája. A fesztivál programja most vált teljessé.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, és az év elején új szereplővel (ITA – Nemzetközi Tesztelő Ügynökség) kibővült doppingellenőrző hálózat kulcsszereplői összehangolt akciótervvel iparkodnak tovább csökkenteni a tiltott szereket használók számát, és lefülelni azokat, akik rafinált eszközökkel a sportolók biológiai útleveleinek elemzőit is megpróbálják lóvá tenni.

Megemlékezések, pályaátadás, ünnepi közgyűlés, emlékműavatás... Sűrű napokon, gazdag programokon van túl a MOB Emlék- és Hagyományőrző Bizottsága, valamint a Magyar Olimpiai Akadémia. Felidézték többek közt Papp László életútját, a háromszoros olimpiai bajnok halálának 15. évfordulója alkalmából.

Remek hétvégét zártak a magyar sportolók a nemzetközi porondon. Kiváló érmes eredmények születtek többek közt judóban, rövidpályás gyorskorcsolyában, úszásban és vívásban. A karatésok az olimpiai kvalifikációhoz szükséges pontokkal gazdagodtak.

Az egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok dr. Török Ferencet beválasztották az öttusázó nemzetközi Hírességek Csarnokának (Hall of Fame) tagjai közé Limassolban. Az 1948-as londoni olimpiai játékok alkalmával alapított szövetség, az Union Internationale de Pentathlon Moderne (UIPM) 70. évfordulója alkalmából tartottak konferenciát a ciprusi városban, ahol 80 nemzet képviseltette magát.
Fél évtizedes hagyományt folytatva újabb olimpiai bajnokokat iktattak be a Magyar Úszó Hírességek Csarnokába Százhalombattán: Gyenge Valériát (a képen balra), Risztov Évát és – első paralimpiai aranyérmesként – Pásztory Dórát. Mellettük Sós Csaba szövetségi kapitány – egykori Eb-bronzérmes –, illetve Média-díjasként – posztumusz – idősebb Knézy Jenő került be a sportág pantheonjába.

A türkmenisztáni Ashkabatban befejeződött a súlyemelők világbajnoksága. Ez volt az első viadal, ahol olimpiai kvalifikációs pontokat lehetett gyűjteni a 2020-as tokiói olimpiára. Három magyar mérlegelt a versenyre.

Az Európai Olimpiai Bizottság Marbellán zajló 47. kongresszusán a közelmúltban rendezettek mellett a közelgő multisport-események szervezőbizottságai is beszámolnak a szervezés aktualitásairól. A jövő nyári minszki Európa Játékok képviselőinek prezentációjából az is kiderül, hogy a láng tervezett útvonala Budapestet is érinti.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.