
A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) november 22-én rendezte meg az „Év Egyetemi Sportolója" hagyományos díjátadó ünnepséget. A díjazottak között olimpiai bajnokok is vannak, mint Burján Csaba (ELTE) és Knoch Viktor (METU, gyorskorcsolyázók), valamint további olimpikonok, mint Kovács Sarolta (TE, öttusázó), Juhász Adrián és Simon Béla (SZE, evezés).

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) ügyvezető igazgatójának összegzése szerint ebben az évben eddig 11 hazai pozitív eset volt, az októberi argentínai ifjúsági olimpián viszont minden magyar tisztának bizonyult.
,%20kajak-kenu%20válogatott_mtitothlaszlo.jpg)
Pénteken ünnepli születésnapját a magyar kajak-kenu sport első érmese, Gurovits József (a fotón balról a harmadik), kinek élettörténete, akár egy romantikus regény is lehetne, ha azt nem a politika szabdalta volna fejezetekre.
Így fogalmazott Németh Szilárd birkózóelnök azon az ünnepségen, ahol Varga Jánost, a Nemzet - új - Sportolóját, valamint az októberi budapesti világbajnokságon szerepelt magyar birkózókat és edzőiket köszöntötték csütörtök délután. A magyar birkózósport első embere úgy véli, nagyon sikeres időszakon van túl a sportág. A Hotel Aquincumban rendezett eseményen részt vett Schmitt Pál NOB-tag, a MOB tiszteletbeli elnöke, a Nemzet Sportolója is.

A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) és a Fujitsu Limited közösen jelentett be egy új, pontozást segítő rendszert, melyet a közelgő világkupán tesztelnek. Amennyiben beváltja a hozzá fűzött reményeket, a 2019-es olimpiai kvalifikációs világbajnokság alatt, majd vélhetően a tokiói olimpián is használni fogják.

Életének 74. évében 2018. november 20-án elhunyt Fericsán Kálmán (a fotón balra), a magyar olimpiai mozgalom ismert és népszerű egyénisége. Egy hónapja került kórházba, de az orvosok tehetetlenek voltak a gyilkos kórral szemben.

Idén 110 esztendős a Magyar Országos Korcsolyázók Szövetsége. Az évforuló alkalmából rendezett ünnepséget a szervezet a Városligeti Műjégpályán november 20-án. Az épület falán emléktáblát is avattak a phjongcshangi olimpiai bajnokok tiszteletére. A résztvevőket Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte.
Ötven évvel ezelőtt nyert utoljára olimpiai bajnokságot labdarúgó válogatottunk. A győztes csapat tagja volt Szarka Zoltán, a Szombathelyi Haladás kiváló kapusa is. A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület megemlékezést tartott a félévszázados évforduló tiszteletére, ahol felidézték a mexikói ötkarikás játékok felejthetetlen mérkőzéseit és tisztelettel adóztak Szarka Zoltán emléke előtt, a szombathelyi olimpiai baráti kör egyik alapító tagjára.

A jövő évi téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon - várhatóan - résztvevő sportágak szövetségi képviselőinek részvételével tartott konzultációt a Magyar Olimpiai Bizottság a szervezet székházában kedden. A megjelenteket Vékássy Bálint főtitkár köszöntötte, majd az aktualitásokról Dósa Viktória csapatvezető és dr. Tóth Szabolcs, az egészségügyi team orvosa adott tájékoztatást.

Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke hivatalos értesítést kapott róla, így ténnyé vált, hogy az olimpiai, valamint kétszeres világ- és Európa-bajnok birkózó, a 79 éves Varga János a Nemzet Sportolója lett - tájékoztatott keddi közleményében a Magyar Birkózó Szövetség.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.