
Elhunyt Géczi István olimpiai ezüstérmes labdarúgó. A Ferencváros egykori védője, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének és elnökségének korábbi tagja jövő márciusban lett volna 75 esztendős.

Remek magyar sporteredmények születtek hétvégén. Babos Tímea a US Openen döntőt játszott, ezüstérmes lett az öttusa vb-n a vegyes váltónk, az ifjúsági olimpiára készülő Pukler Zalán korosztályában vb-2., a junior nők 3-ok lettek; éremeső úszásban és kajak-kenuban. Összefoglalónk következik.

Várhatóan Szenegál lesz az első afrikai ország, amely olimpiai eseményt rendezhet, miután a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezető testülete Dakarnak ítélte a 2022-es nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokat - írja közleményében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

A hétvégén rendezték Ostravában a Kontinentális-kupa atlétikai versenyt. Halász Bence az Eb-harmadik helyével szerzett jogot, hogy az Európa-bajnok lengyel Nowicki mellett erősítse a kontinens válogatottját kalapácsvetésben.

„Te Úr Isten! Ha én ennyit tudnék úszni az nagyon nagy dolog lenne” – mondta egykor Balczó András a fiatal Maracskó Tibornak, aki ettől olyan szárnyakat kapott, hogy az olimpiai ezüstéremig meg sem állt. Egykori válogatott öttusázónk ma hetven éves, őt köszöntjük!

Hét egység 12 versenyzője képviseli a magyar színeket vasárnaptól a plovdivi evezős és paraevezős világbajnokságon, amelyen az elvárásokat illetően a hazai szövetség már távolabbra, a tokiói olimpiára is tekint.

A hétvégén Budapesten tartja tisztújító kongresszusát a Nemzetközi Curling Szövetség (WCF). A Hotel Héliában a 60 szövetséget számláló szervezet tagállamai közül szinte mindegyik képviselteti magát. Az elkövetkező napokban szekciós üléseken tárgyalnak a küldöttek.

Thomas Bach, a NOB elnöke bejelentette, a szervezet jóváhagyott egy határozatot, amiben a tokiói olimpia lángjának külön ünnepségét rendelték el, mellyel emléket kívánnak állítani a 2011. március 11-ei tóhokui földrengés és cunami áldozatainak, aminek a 2020-as nyári játékok évében lesz a 9. évfordulója.

Akár rendhagyónak is mondhatnánk eme írást, hiszen 1972-ben, ezen a napon szerezte a magyar sport a 100. olimpiai aranyérmét, egy akkor pont a 24. születésnapját aznap ünneplő fiatal birkózónak köszönhetően. Azóta 46 év telt el és aki szemfülesen olvassa a MOB híreket, már ki is találhatta, hogy Mr. Tus, azaz dr. Hegedűs Csaba csütörtökön ünnepli 70. születésnapját. Őt köszöntjük.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége elfogadta a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára utazó magyar delegáció összetételét, döntött új bizottságvezetők megválasztásáról és csapatvezetők kijelöléséről. A testület tárgyalta a BOM-mal közös együttműködést, valamint elfogadta az Európai Olimpiai Bizottság legjobb ifi sportoló elismerésére vonatkozó jelölést.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.