Ugrás a tartalomra »

Keresés

Kiemelt hírek

Ki a csillagok közül tekint le ránk

Ki a csillagok közül tekint le ránk


2008. július 15. – átlagos keddnek indult, ám még a delet sem ütötte el az óra, és lett belőle a magyar sport máig fájó napja. Tíz éve már, hogy nincs közöttünk a honi kenusport legeredményesebb versenyzője, Kolonics György. Rá emlékezünk.

Tovább
Belül zene szól – interjú Märcz Tamással

Belül zene szól – interjú Märcz Tamással


Még be sem fejeződik Oroszországban a labdarúgó-világbajnokság, már kezdenek is a vízilabdázók Barcelonában, méghozzá az év legnagyobb versenyével. Női csapatunk címvédőként, férfi válogatottunk vb-ezüstérmesként várja az Európa-bajnokságot, így nem csoda, hogy kitüntető figyelem kíséri majd pólósaink szereplését. Mindkét együttesben több Eb-újonc is lesz, sőt a férfiak szövetségi kapitánya is ebbe a kategóriába tartózik - legalábbis edzőként. Ismerjék meg Märcz Tamást, az embert. (A portréinterjút a Sport 2017 évkönyvbe készítette Ágai Kis András, a Magyar Vízilabda Szövetség sajtófőnöke.)

Tovább
Az ifjúsági olimpiai szervezői bemutatták a megnyitó részleteit

Az ifjúsági olimpiai szervezői bemutatták a megnyitó részleteit


Idén Buenos Aires-ben az ifjúsági olimpia alkalmával ünneplik a sportot, a sokszínűséget, a nemek közti egyenlőséget. Ez lesz az első olyan olimpia, melynek megnyitóját nem egy stadionban, hanem a város központjában rendezik. Az ünnepség október 6-án, helyi idő szerint este 8 órakor kezdődik a híres obeliszknél; az esemény mindenki számára nyitva áll. A 12 napig tartó olimpia közel 4000 fiatal sportolót tanít meg a küzdelemre és a kitartásra.

Tovább
Együttműködnek a tokiói és a párizsi olimpia szervezői

Együttműködnek a tokiói és a párizsi olimpia szervezői


A 2020-as tokiói és a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok szervezőbizottsága partnerségi szándéknyilatkozatot írt alá július 11-én Tokióban. A megállapodás értelmében, a szervezőbizottságok megosztják egymással tapasztalataikat a nagyobb sportesemények előkészítésével és az olyan nagyobb területek kezelésével kapcsolatban, mint például az önkéntesek toborzása, kommunikáció, vagy az ünnepségek megtervezése.

Tovább
„Hatalmas sportlétesítmények várják az Európa Játékok résztvevőit”

„Hatalmas sportlétesítmények várják az Európa Játékok résztvevőit”


„Hatalmas sportlétesítmények is várják az Európa Játékok résztvevőit. Szépen haladnak az előkészületek, van, hogy még érződik a festék szaga” - mondta Fábián László, a MOB sportigazgatója a minszki Európa Játékok csapatvezetői értekezletét követően, melyen mintegy 50 ország képviselője vett részt. A médiának külön szemináriumot tartanak a fehérorosz szervezők, arra Szabó András kommunikációs vezető utazott a MOB részéről.

Tovább
Európa Játékok 2019: December elsején indul a jegyértékesítés

Európa Játékok 2019: December elsején indul a jegyértékesítés


A minszki Európa Játékok Operatív Bizottsága (MEGOC) bejelentette, hogy a 2019. június 21-30. között megrendezésre kerülő II. Európa Játékok jegyeinek értékesítése 2018. december 1-én indul.

Tovább
Véglegesítették a tokiói olimpiai láng útvonalát

Véglegesítették a tokiói olimpiai láng útvonalát


A korábban ismertetett tervnek megfelelően Fukusima prefektúrából startol majd el Japánban a váltófutás az olimpiai lánggal a 2020-as tokiói nyári játékok előtt. A szervezők már áprilisban bejelentették, hogy az első szakaszban a 2011-es szökőár és atomkatasztrófa sújtotta térségben – Fukusimában, Ivatéban és Mijagiban – adják kézről kézre a fáklyát, és a csütörtöki véglegesítésnél ezt megerősítették. Az útvonaltervet a szervezők a kormány képviselőivel tartott ülésükön hagyták jóvá.

Tovább
Szombattól vízilabda-Eb Barcelonában - egy állomás az olimpia felé

Szombattól vízilabda-Eb Barcelonában - egy állomás az olimpia felé


Szombaton kezdődik Barcelonában a férfi és női vízilabda Európa-bajnokság. Legutóbb Belgrádban 2016-ban a férfiak a harmadik helyet szerezték meg. A hölgyek viszont címvédőként szállnak vízbe. 

Tovább
A sportolói bizottság is hozzászólt az úszó-Eb magyar keretéhez

A sportolói bizottság is hozzászólt az úszó-Eb magyar keretéhez


A Magyar Úszó Szövetség elnöksége a szerdai ülésén elfogadta az augusztusi Európa-bajnokságon induló válogatott névsorát. A sportág történetében először komoly súllyal esett latba a sportolói bizottság véleménye, amelyet Gyurta Dániel elnökségi tag, valamint a Glasgow-ban címvédőként induló, világbajnoki ezüstérmes Verrasztó Dávid képviselt.

Tovább
A NOB Koordinációs Bizottsága helyszínbejáráson járt Tokióban

A NOB Koordinációs Bizottsága helyszínbejáráson járt Tokióban


A következő nyári olimpiai játékok helyszínén, Tokióban járt a NOB Koordinációs Bizottságának elnöke John Coates, aki lenyűgözőnek tartotta a létesítmények jelenlegi állását. Ez volt az elnök hatodik látogatása a japán fővárosban, ahol most a Nemzeti Stadiont, a Musashino sportpályát és a Lovasparkot nézte meg.

Tovább

Tanulás vagy sport?

banner_cloudy.webpNem kell választanod, mindkettőben sikeres lehetsz, és együtt is lehetséges!

Jelentkezem

Hírek

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.

btn_tovabb
Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.

btn_tovabb
Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

A női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.

btn_tovabb
Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Jótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.

btn_tovabb
Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Az adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.

btn_tovabb
Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

A világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.

btn_tovabb
Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

A Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.

btn_tovabb
Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Gyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.

btn_tovabb
Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.

btn_tovabb

Sikertörténetek

Berki Krisztián

Kettőskarrier

sikertortenet_berki_krisztian.webp

A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

Elolvasom

Szakmai partnereink

Felsőoktatási intézmények

Óbudai_Egyetem_LOGO_KEK.jpg

PE_cimer_nev_mellette.png

PAZMANY-LOGO-07_kozeprezart_evszammal_magy_szines.png

Semmelweis_logo_Latin_COLOR_PNG.png

logo-bce.svg

DE-logó.png

Edutus-egyetem-logo-03-1.png

EJF_bordó_meretezett.png

KJE-logo-HU.png

mate-logo.svg

logo-tf.svg

logo-nke.svg

Foglalkoztatók

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

Szolgáltatók

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

Csatlakozz programunkhoz

csatlakozz.webp

Résztvevő intézményként vagy partnerként is várunk. Együtt csak nyerhetünk!

Jelentkezem

Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei

Állj a rajthoz!

Jelentkezés

allj_a_rajthoz.webp

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.

Jelentkezem

Infoartnet