
Tudta, hogy közel 7400 különböző formájú és méretű labdára lesz szükség az ifjúsági olimpiai játékokon?

Csütörtökön megkezdődött az U18-as korosztály Európa-bajnoksága Győrben, ami egyben kvalifikációs verseny a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiára. A helyszín jól ismert több atléta számára, hiszen 2017-ben itt rendezték az EYOF atlétikai versenyét.
Július 5-én folytatódott a MOB tokiói konzultációs sorozata, ezúttal a snowboard- és a gyeplabdaszövetség képviselői érkeztek az ötkarikás szervezet székházába.

Július 5-én ünnepli 70. születésnapját az olimpiai ezüstérmes landarúgó, Kű Lajos. Csapatával a müncheni olimpián lett második.

Csütörtöktől vasárnapig az U18-es Európa-bajnokság egyben a korosztály ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenye is lesz. Győrben az egyes versenyszámokban meghatározott létszámban osztanak kvótát az olimpiára.

Kulcsár Krisztián elnöki beszámolója mellett a mexikói olimpia 50. évfordulója alkalmából tervezett jubileumi emléktúra is napirendre került a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének július 4-ei ülésén, melyen a résztvevők eredményességi támogatásról is döntöttek, valamint a szervezet Kitüntetési Szabályzatát is elfogadták.
![]()
A Nemzetközi Sportkódexet (IPACS) 2017 februárjában a Nemzetközi Sportbiztonsági Fórum (IFSI) csúcstalálkozóján indították el. Céljuk a korrupció felszámolása; a NOB-ból és más nemzetközi sportszervezetekből, kormányokból és kormányközi szervezetekből áll, mint a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), az Európai Tanács és az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC), az Egyesült Királyság kormánya. Az érintettek június 29-én Lausanne-ban tanácskoztak, hogy értékeljék a közelmúltban tett erőfeszítéseket a sport sürgető kérdéseiben.
A MOB tokiói konzultációsorozata a lovas- és az asztszövetséggel folytatódott a MOB székházában július 3-án.

A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) új olimpiai kvalifikációs rendszerét támogatják az óceániai országok. Az Új-Kaledóniában tartott három napos oktatás egyik kiemelt témája volt az új rendszer, mellyel a 2020-as tokiói olimpiára lehet először kvótát szerezni.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megerősíti az átláthatóságra és reformra vonatkozó elkötelezettségét a Host City Contract (HCC) közzétételével.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.