A csütörtöki, óriás-műlesiklásban való bemutatkozás után a pénteki versenynapon műklesiklásban, azaz szlalomban versenyeztek a magyar női alpesi versenyzőink a jongphjongi síközpontban, Hozmann Szonja és Maróty Mariann Mimi. A déllőtti futamban előbbit technikai hiba, kaputévesztés miatt kizárták, Maróty 58. lett, aki délután javított, és az 53. helyen zárt. Az összesítés alapján az olimpia bajnoki címet a svéd Frida Hansdotter szerezte meg.
A dél-koreaiak körében „nyolc-nyolc olimpia” (phal phal ollimpik) néven ismeretes 1988-as szöuli ötkarikás játékok hivatalos dalára mindenki emlékszik, aki annak idején követte az eseményeket: az olasz Giorgio Moroder által szerzett és a Koreana együttes által előadott Hand in Hand (Kéz a kézben) globális slágerré vált abban az esztendőben.

Csütörtökön kilenc számban avattak bajnokota téli olimpián. Norvégia 3, Németország 2, az Egyesült Államok, Franciaország, Svédország és Kanada egy-egy aranyéremmel lett gazdagabb.
A sízők közül már szinte mindenki bemutatkozott a téli olimpián, kivéve Elizabeth Swaneyt, aki szabadsízésben áll majd rajthoz Phjongcshangban. Az elmúlt közel egy hét tapasztalatait a sportág képviseletében Kapitány Ildikó főtitkár osztja meg.
Jászapáti Petra mellett Bácskai Sára Luca indul a rövidpályás gyorskorcsolyázók szombati 1500 méteres versenyében a phjongcshangi téli olimpián.
A nők 10 km-es szabadstílusú versenyszámában indult csütörtökön Szőcs Emőke a Halihó SE Budapest sífutója. A kétszeres olimpikon 77.-ként zárt.
Az elmúlt napok szeles időjárása után, amely lehetetlenné tette az alpesi számok megrendezését, végre kisütött a nap, felmelegedett a levegő és megállt a légmozgás. Tökéletes körülmények várták a versenyzőket a dzsongszoni pályán, amely közel három kilométer hosszú volt. A férfi alpesi sízők lesikló számában 56-an álltak rajthoz a síközpontban. Közöttük volt az 54-es rajtszámmal induló Kékesi Márton is.

A korábbbról elhalasztott női óriás-műlesiklást a jobbra forduló időjárásnak köszönhetően csütörtökön rendezték meg a phjongcshangi téli olimpián. A jongphjongi síközpontban a 81 fős mezőnyben két magyar, Hozmann Szonja és Maróty Mariann Mimi is bemutatkozott. A két futam összesítése után Hozmann 49. lett, Marótyt felszereléshiba miatt kizárták. A versenyt az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte meg.

Ezen a napon ismét halasztottak az alpesi sízőknél, a nők műlesikló számát nem tudták megrendezni a nagy szél miatt. A snowboard félcső versenyszámában Shaun White megszerezte a harmadik egyéni aranyérmét. Korábban már 2006-ban és 2010-ben ő nyerte ezt a versenyszámot. Ráadásul ez az aranyérem az Egyesült Államok századik téli ötkarikás aranyérme. Tovább folytatódik gyorskorcsolyában a holland fölény. Női 1000m-en Jorien Ter Mors diadalmaskodott. A holland lány a rövidpályás gyorskorcsolya-versenyeken is erősíti a tulipánosok csapatát.

A 2006-os torinói és a 2010-es vancouveri téli olimpiai győzelme után, Phjongcshangban is az amerikai hódeszkás legenda, Shaun White bizonyult a legjobbnak a férfiak félcső számában. A 31 éves White ezzel az első amerikai férfi sportoló lett és egyben az első snowboardos, aki három különböző téli olimpián is aranyérmet tudott szerezni.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.