Dr. Bukta Zsuzsanna, a Magyar Curling Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja néhány napig a phjongcshangi téli olimpián tartózkodott, ahol több versenyt megtekintett, természetesen legtöbb idejét a curling-csarnokban töltötte. A vegyespárosok küzdelmei először az idei téli játékokon kerültek a programba, a sportvezető azt mondja, a bemutatkozása nagyon jól sikerült.
A dél-koreaiaknak is megvannak a saját buzdító rigmusaik, klasszikusnak számít például az ország hivatalos elnevezésének szótagolt üvöltése, de talán még ennél is jellegzetesebb a helyi hajrá, amelyet hvaiting-nak mondanak. Ez némi magyarázatra szorul.

Kedden nyolc számban avattak bajnokot. Női szánkóban megvédte olimpiai bajnoki címét a német Natalie Geisenberger. Mivel Szocsiban a csapatversenyben is diadalmaskodott, így már három aranyéremnél tart, és még Phjongcshangban is van egy csapatverseny, ahol esélye van a duplázásra és egy újabb aranyéremre.
A férfi gyorskorcsolyázók 1500 méteres számában kedden 18 pár versenyzett az érmekért. Nagy Konrád a 29. helyen végzett.
A magyar férfiváltó a futamában a második helyen végezve bejutott a szám jövő csütörtöki fináléjába, Liu Shaolin Sándor pedig 1000m-en a negyeddöntőben folytathatja. Ötszáz méteren Keszler Andrea a 10., Jászapáti Petra a 13. helyen végzett.

Kónya Ádám a sífutás sprint számában mutatkozott be a phjongcshangi téli olimpián, ahol 39 ország 80 sportolója nevezett ezen a távon. A magyar fiú a 65. indulóként vágott neki az 1,4 km-es távnak. A magyar sífutó nem jutott tovább a következő fordulóba.
A viharos idő elmúltával végre az alpesi sízők is megkezdhették a versenyeiket a téli olimpián. Igaz, a szél továbbra is fújt, de lerövidített pályán elkezdődhetett 65 indulóval a férfi kombináció - szikrázó napsütésben. A két magyar színekben versenyző síző, Samsal Dalibor a 49-es, Kékesi Márton az 59-es rajtszámmal indult. Helyi idő szerint délután a műlesiklással folytatódott a verseny.
Néhány napos látogatást tett a phjongcshangi téli olimpián Szabó Lászó, a Magyar Paralimpiai Bizottság első embere. A sportvezető a sok émény mellett hasznos tapasztalatokkal gazdagodott a márciusi téli paralimpiai játékok előtt.

Győrik Csaba szövetségi kapitány a hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, vasárnap ifjúsági olimpiai kvalifikációs légfegyveres versenyt rendeznek Győrben, ahol a cél az, hogy a Pekler Zalán jóvoltából már meglévő mellett további egy kvótát szerezzenek a fiatal sportlövőink.

Az amerikai breitbart.com összeállított egy listát a 2018-as téli olimpia legszemrevalóbb formaruháiról, ahol a magyar viselet a negyedik helyen végzett.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.