A riói Magyar Olimpiai Csapat első tagjai szombaton útra kelnek Brazíliába, az olimpiára. Dr. Nagy Zsigmond csapatvezető-helyettesnek, a MOB nemzetközi igazgatójának és Dósa Viktóriának, a csapatiroda főmunkatársának legfontosabb feladata a magyar küldöttség akkreditációjának előkészítése lesz. A csapatiroda többi tagja - köztük Fábián László csapatvezető (a fotón) és Siklós Erik sajtóattasé - szintén a hétvégén, egy nappal később indul.
Egy esztendő múlva, 2017. július 23-án kezdődik Győrben a XIV. Nyári Európa Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF), Magyarország első ötkarikás eseménye. Az előkészületek és a fejlesztések a megnyitó előtt 365 nappal jól állnak. Június végén pozitív benyomásokkal távozott a Rába-parti településről az Európai Olimpiai Bizottság (EOB) képviselője.
A Sport1 Televízió Mai helyzet című műsorában Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatója volt Fazekas Erzsébet vendége. A stúdióban több, olimpiával kapcsolatos témát is körbejártak.
Olimpiatörténeti kiadványt jelentetett meg a Kossuth könyvkiadó a napokban. A kötetet dr. Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai Sportmúzeum igazgatója szerkesztette, akinek munkáját dr. Takács Ferenc, a TF professzora segítette; a két szakember a MOB és a MOA tanácsának tagja.

Az olimpiai, illetve a paralimpiai játékokra Rio de Janeiróba készülő magyar állampolgárokat tájékoztatja a Brazíliában várható körülményekről a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata.
Sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Olimpiai Bizottság székházában az 5próba Rióba eseménysorozat szervezői. A téma a rendezvény utolsó, szombati állomása volt, amelyet a Margitszigeten tartanak.
Ahogy az várható volt, bő két héttel az olimpia rajtja előtt visszakapta működési engedélyét a Rio de Janeiró-i doppinglabor.
A Rióba tartó olimpiai fáklya elhagyta Paraná államot és egyben búcsút intett Dél-Brazíliának. Eközben több kiemelkedő sportoló volt részese a fáklyafutásnak, mely során kézről-kézre adják a lángot.
A Testnevelési Egyetem kollégiumában július 18-án megkezdődött a Magyar Olimpiai Akadémia összességében 26., sorrendben 7. Nemzetközi Olimpiai Tábora. Az összetartásra meghívást kaptak a dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia általános és középiskolás győztes csapatai, a regionálisan rendezett olimpiai vetélkedők győztes csapatai és felkészítőik, az olimpiai iskolák meghívott tanulói, a felvidéki és vajdasági magyar iskolák magyar tanulói.
A szöuli ötkarikás bajnok kardvívó dr. Nébald György vezetésével ülést tartott az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöksége július 20-án. A grémium a közeljövő eseményeiről is tárgyalt.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.