
A múlt héten a margitszigeti strandkézilabda-világbajnokságon egyaránt a negyedik helyen végzett férfi és női válogatottunk is. A helyezéssel a magyar férfiegyüttes kijutott a jövő évi lengyelországi Világjátékokra, míg a női nemzeti csapat jelenleg elsőszámú tartalék a nem olimpiai sportágak legnagyobb multisport-eseményére.
A Zika-vírus miatt - a várandós anyákat kivéve - senkinek, sem versenyzőnek, sem szurkolónak nem kell távol maradnia a riói olimpiáról - ezt dr. Szentes Tamás országos tisztifőorvos jelentette ki a MOB és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (ÁNTSZ) közös sajtótájékoztatóján, amelyen bemutatták a hivatal és az Országos Epidemiológiai Központ által készített módszertani levelet. Az országos tisztifőorvos a védőoltások és a körültekintő magatartás fontosságára hívja fel a riói olimpiára utazók figyelmét. „Minden lehetőséget biztosítottunk, hogy Rióban védettek legyenek a sportolóink” - hangsúlyozta a MOB képviseletében dr. Téglásy György főorvos.
Korábbi olimpikonokkal és Rióba készülő sportolókkal is találkozhatnak az 5próba Rióba utolsó kiemelt eseményének résztvevői hétvégén a Margitszigeten. Július 23-án gyaloglásban, futásban, kerékpározásban és úszásban lehet próbázni és pontokat gyűjteni.
Hétfőn a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kézhez vette a Doppingellenes Világszervezet „független szakértői jelentését” az orosz doppingüggyel kapcsolatban. A NOB közölte: megvizsgálja a jogi lehetőségeket Oroszország riói kizárásának kérdésében. Alább a NOB hivatalos közleményét változtatás nélkül közöljük.
Négy év telt el azóta, hogy a magyar küldöttség sikeres formaidőzítéssel 8 arany-, 4 ezüst- és 6 bronzérmet hozott el Londonból, és az akkori győztesek közül a néhány nap múlva elkezdődő újabb ötkarikás versenyeken négyen nem ismételhetnek.
Befejeződött a Rióba utazó Magyar Olimpiai Csapat részére az olimpiai formaruhák és az adidas sportfelszerelések átadása. A Syma csarnokban több héten keresztül nap mint nap érkeztek a sportolók és sportszakemberek. Az utolsók között Hosszú Katinka és Shane Tusup vette át a felszerelést.
Irány Rio! jelszóval tartott ünnepélyes búcsúztatót kedden a Magyar Honvédséghez kötődő sportegyesületek riói olimpián és paralimpián résztvevő sportolói számára a Honvédelmi Minisztérium. Az eseményen Fábián László, a Magyar Olimpiai Csapat vezetője is köszöntötte a résztvevőket.
Újabb fejlesztéssel készültek el a riói szervezők. A SuperVia vasutat üzemeltető társaság újra megnyitotta az Engenho de Dentro vasútállomást az olimpiai stadionnal szemben. Azok a nézők, akik az olimpiai helyszínre vonattal utaznak Rióban, nagy részük várhatóan ebben a megállóban fog leszállni.
A Magyar Olimpiai Bizottság a július 18-ai határidővel elküldte a riói olimpia szervezőinek a Magyar Olimpiai Csapat sportolóinak nevezését. A lista 21 sportág 157 (+1 tartalék) versenyzőjét tartalmazza.

A Rióra készülő magyar olimpikonok közül többen is rajthoz álltak hétfőn a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon. Székesfehérváron Baji Balázs 110 gáton jó idővel, Kővágó Zoltán diszkoszvetésben idei legjobbjával győzött. Márton Anita súlylökésben új országos csúcsot dobott.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.