Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság 2013-ban kinevezett sportigazgatója a tavaly azeri földön megrendezett első Európai Játékokon már belekóstolt a csapatvezetők mesterségébe, most viszont nagyságrendekkel nagyobb kihívás előtt áll, noha Bakuban is 360 tagú magyar küldöttség vezetését bízták rá. Az egykor öttusa olimpiai-, világ- és Európa-bajnokként minden csúcsra feljutó sportvezető jövő vasárnap a riói nyári játékokon résztvevő magyar olimpiai delegáció minden joggal felruházott csapatvezetőjeként utazik el Brazíliába, ahonnan éppen egy hónappal később fog hazatérni.
A Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Somorácz Tamás, Kugler Attila összeállítású négyes nyerte mintegy másfél másodperccel Szolnokon a riói 1000 méteres válogatót. A Kammerer vezette négyes második lett, Nádasék harmadikok.
A riói olimpia időszakában lehetőség nyílik a Nermzetközi Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságába sportolókat jelölni. A bizottsági tagságra esélyes az olimpiai-, világ- és Európa-bajnok úszó, Gyurta Dániel, aki számos ötlettel tudná segíteni a nemzetközi ötkarikás szervezetet.
Napra pontosan egy év múlva kezdődik Magyarország történetének eddigi legnagyobb sporteseménye, a FINA-világbajnokság Budapesten és Balatonfüreden. Akár a televíziós nézettség, akár a versenyprogram összetettsége vagy a résztvevők száma alapján nézzük, valóban a világ egyik legjelentősebb sporteseményére van kilátás. A Bp2017 Médiacsapatának tagjai a visszaszámlálás mérföldes napján olyan sportolókat szólaltattak meg, akik minden valószínűség szerint jövőre hazai pályán, magyar szurkolók bíztatása mellett bizonyíthatnak.
A magyar vitorlázók Rióban készülnek. Érdi Mária, Berecz Zsombor és Vadnai Benjamin is a játékok helyszínén hangolódik az olimpiára. Benjamin még utazás előtt adott a "Pöttyösnek" interjút.
Dr. Balogh Péter, riói egészségügyi csapatvezető főorvos vezetésével a MOB székházában ülésezett szerdán a MOB Orvosi Bizottsága (OB). A megbeszélés témái a riói olimpiával voltak kapcsolatban. Az ülésen részt vett Fábián László, a Magyar Olimpiai Csapat vezetője is.
A Magyar Olimpiai Bizottság a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is tájékoztatja a nem olimpiai sportágak versenysportjáért felelős szakmai tagozatának tagszervezeteit - sportági szövetségeket és szakszövetségeket -, hogy egyedi döntés alapján támogatja sporteszköz, sportág-specifikus technikai eszköz, illetve sportág-specifikus versenyruházat beszerzését.
Felnőtt nyíltvízi Európa-bajnokságokon első ízben sikerült érmet szereznie a magyar csapatnak: a Risztov Éva, Papp Márk, Székelyi Dániel felállásban úszó trió a harmadik legjobb időt úszta Hoornban.
Késely Ajna, aki már tavaly, a Tbilisziben megrendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon is négy felvonásos díszelőadást tartott a kivételes úszótudásából, az elmúlt héten Hódmezővásárhelyen is összehozott egy mesternégyest. Ő vitte el a junior Európa-bajnokságról a 200, a 400 és a 800 méteres gyors aranyát, illetve még egy negyediket is a 4x200 méteres váltó tagjaként. Turi György, a Kőbánya SC mesteredzője nem győzi dicsérni (szójátékkal: ajnározni…) a még csak 14 esztendős Ajnát, aki szerdán – pihenő nélkül – újra nekirugaszkodott, és három nap alatt annyit fog versenyezni, amennyi egy hét lefogása alatt is emberes terhelést jelentene…
A riói olimpia hivatalos poszterei július 12-én este lettek bemutatva a rendező város ikonikus múzeumában, a Holnap Múzeumban. A 13 művész készítette képek az olimpiai mozgalom gazdag történelmének részévé fognak válni.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.