Ugrás a tartalomra »

Keresés

Kiemelt hírek

Kovács Ferenc a röplabdaszövetség új elnöke

Kovács Ferenc a röplabdaszövetség új elnöke

Dr. Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét választotta elnöknek a Magyar Röplabda Szövetség közgyűlése szeptember 18-án. A sportág szerepel a kormány által kiemelten támogatott 16 sportág között.

Tovább
Fiatalok díszítik Lillehammert a téli ifjúsági olimpiára

Fiatalok díszítik Lillehammert a téli ifjúsági olimpiára

Több száz, Oppland megyei diák készülhet a feladatra: a kevesebb, mint 150 nap múlva rajtoló lillehammeri téli ifjúsági olimpia alkalmából ők díszíthetik majd fel a norvég várost jövő februárban - olvasható a 2016-os esemény honlapján

Tovább
Kapás Boglárka már ötévesen sportágat választott, és véleménye szerint kellenek a példaképek

Kapás Boglárka már ötévesen sportágat választott, és véleménye szerint kellenek a példaképek

A világbajnoki bronzérmes úszó szerint kellenek a példaképek a gyerekek elé. A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok sportoló azt mondta a mob.hu-nak, azért is látogatott ki a Nagy Sportágválasztóra, hogy minél több gyermekkel találkozzon, és bízik benne, hogy általa is gyarapodik az úszást választók egyre népesebb tábora.

Tovább
Olimpikonokkal nyitotta meg kapuit a Budapesti Nagy Sportágválasztó (Videókkal)

Olimpikonokkal nyitotta meg kapuit a Budapesti Nagy Sportágválasztó (Videókkal)

Pénteken délelőtt a Merkapt Sportközpontban megnyitotta kapuit a XVII. Budapesti Nagy Sportágválasztó. A MOB által támogatott kétnapos rendezvényen a szervezők mintegy 20-22 ezer látogatóra számítanak. A Magyar Olimpiai Bizottság ügyességi játékokkal és Mini 5próba Rióbával várja az érdeklődőket.

Tovább
75 éves lenne Móna István

75 éves lenne Móna István

Családtagjai, egykori versenyzői, kollégái, sportvezetők, tisztelői emlékeztek meg csütörtökön az olimpiai bajnok öttusázóról, dr. Móna Istvánról, születésének 75. évfordulója alkalmából a Farkasréti temetőben.

Tovább
Thomas Bach telekonferencián köszöntötte a 2024-es olimpiára pályázó öt várost, köztük Budapestet

Thomas Bach telekonferencián köszöntötte a 2024-es olimpiára pályázó öt várost, köztük Budapestet

Mint arról korábban beszámoltunk, szeptember 16-án a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalosan elfogadta Budapest jelentkezését a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére. A magyar fővárossal együtt öt világklasszis város közd az esemény rendezésének jogáért. Thomas Bach NOB-elnök szerdán telekonferencián köszöntötte az öt pályázó várost – így Budapestet , majd válaszolt újságírói kérdésekre. 

Tovább
Szeptember 30-ig jelentkezhetnek az egyetemista-főiskolás sportolók a sportcsillagok ösztöndíjra

Szeptember 30-ig jelentkezhetnek az egyetemista-főiskolás sportolók a sportcsillagok ösztöndíjra

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíjprogram célja a felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai sportágakban sportoló azon sportoló diákok támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt esélyesek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban olimpiai/paralimpiai, világ-, vagy Európa-bajnoki érmet nyerjenek. A 2015/2016-os tanév 1. félévére meghirdetett programra szeptember 31-ig lehet jelentkezni. 

Tovább
Koronglövőink olimpiai kvóta nélkül maradtak a vb-n

Koronglövőink olimpiai kvóta nélkül maradtak a vb-n

Az olaszországi Lonatóban rendezték a koronglövők világbajnokságát, ahol a vb-érmek mellett olimpiai kvótákért is versenyeztek a sportlövők. Magyarországot négy versenyszámban nyolc sportoló képviselte - végül kvóta nélkül maradtunk...

Tovább
Mini 5próba Rióba, egészségügyi szűrés és olimpikonok a hétvégi Nagy Sportágválasztón

Mini 5próba Rióba, egészségügyi szűrés és olimpikonok a hétvégi Nagy Sportágválasztón

Több mint 100 sportágat kipróbálhatnak, Mini 5próba Rióbázhatnak, egészségügyi szűrésen vehetnek részt és olimpiai bajnokokkal is találkozhatnak pénteken és szombaton a Merkapt Sportközpontban a XVII. Budapesti Nagy Sportágválasztóra kilátogatók - tájékoztattak a szervezők az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

Tovább
Öt világklasszis város küzd a 2024-es olimpiáért, a NOB 1,7 milliárd dollárral támogat

Öt világklasszis város küzd a 2024-es olimpiáért, a NOB 1,7 milliárd dollárral támogat

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság örömmel jelentette be, hogy rendkívül erős mezőny pályázik a 2024-es olimpiai játékok megrendezésére. A NOB részére a kedd éjfélkor lejárt határidőig öt város – Budapest, Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma – nyújtotta be hivatalosan pályázati szándékát.

Tovább

Tanulás vagy sport?

banner_cloudy.webpNem kell választanod, mindkettőben sikeres lehetsz, és együtt is lehetséges!

Jelentkezem

Hírek

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Újabb csapat végzett a MOB Fiatal Sportvezetők Programján

Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.

btn_tovabb
Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Újabb együttműködés a kettőskarrier tükrében – fókuszban a vállalkozások

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.

btn_tovabb
Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

Vívóink érmekkel nyitották a 2025-26-os világkupaszezont

A női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.

btn_tovabb
Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Bállal zárult a TF centenáriumi ünnepségsorozata

Jótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.

btn_tovabb
Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Bemutatta téli olimpiai kollekcióját az adidas

Az adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.

btn_tovabb
Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

Az olimpiai bajnok Kós Hubert két távon is világcsúcsot úszott

A világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.

btn_tovabb
Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

Safe Harbour Erasmus+: MOB-részvétel a második európai találkozón

A Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.

btn_tovabb
Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Terepszemle a Los Angeles-i olimpia leendő helyszínein

Gyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.

btn_tovabb
Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés

Kaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.

btn_tovabb

Sikertörténetek

Berki Krisztián

Kettőskarrier

sikertortenet_berki_krisztian.webp

A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

Elolvasom

Szakmai partnereink

Felsőoktatási intézmények

Óbudai_Egyetem_LOGO_KEK.jpg

PE_cimer_nev_mellette.png

PAZMANY-LOGO-07_kozeprezart_evszammal_magy_szines.png

Semmelweis_logo_Latin_COLOR_PNG.png

logo-bce.svg

DE-logó.png

Edutus-egyetem-logo-03-1.png

EJF_bordó_meretezett.png

KJE-logo-HU.png

mate-logo.svg

logo-tf.svg

logo-nke.svg

Foglalkoztatók

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

logo-allianz.svg

logo-samsung.svg

Szolgáltatók

dover_logo-removebg-preview.jpg

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

dover_logo-removebg-preview.jpg

logo-fajdalom-ambulancia.svg

F4R.png

logo-synlab.svg

sport_es_lelek_logo.jpg

Csatlakozz programunkhoz

csatlakozz.webp

Résztvevő intézményként vagy partnerként is várunk. Együtt csak nyerhetünk!

Jelentkezem

Magyar Olimpiai Bizottság stratégiai partnerei

Állj a rajthoz!

Jelentkezés

allj_a_rajthoz.webp

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.

Jelentkezem

Infoartnet