A hétpróbázó Krizsán Xénia olimpiai kvótát szerzett a tallinni U23-as atlétikai Európa-bajnokságon. A 22 éves sportolónő 6303 ponttal végzett az élen a kontinensviadalon. A jövő évi riói ötkarikás játékokra 6200 pont volt a szint.
Dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnöke, a MOB elnökségének tagja és Ádámfi Attila, a szövetség főigazgatója, a MOB Nemzetközi Kapcsolatok és Sportdiplomáciai Bizottságának a tagja több magasrangú sportvezetővel is találkozott a XV. Óceániai Játékok (Pacific Games) alkalmával, Port Moresbyben.
Számos nyári, vízi- és strandsportágat próbálhatnak ki az érdeklődők egy hét múlva, július 18-án szombaton a siófoki Nagystrandon, ahol először rendezik a Nyári Sportágválasztót. A MOB a "Mini 5próba Rióba!" elnevezésű versennyel csatlakozik a rendezvényhez.
Bernek Péter és Cseh László után a „sprinterspecialista” Takács Krisztián is arra esküszik, hogy a versenyzésének kimondottan jót tett a környezetváltozás, amely nélkül valószínűleg csak a helyben járásának időtartama hosszabbodott volna meg. Az immár zsinórban tizenegyszeres (!) 50 méteres gyorsúszóbajnok a Dunaferr DVSI versenyzőjeként fél éve azért költözött Dunaújvárosból Győrbe, és állt be ott Petrov Iván tanítványai közé, hogy új és serkentő impulzusokat kaphasson. A múlt héten a győri országos bajnokságon, immár „hazai pályán” 21.89 másodperces idővel győzött, és ezzel a tekintélyt parancsoló teljesítménnyel egyszerre csak a világranglista ötödik helyén találta magát.
Vasárnap 14:15-órától ismét jelentkezik a MOB műsora a Sport1-en, az Olimpián innen. A nem olimpiai sportágak képviselői is sikerrel szerepeltek Bakuban, az I. Európai Játékokon - többek közt az azeri szereplésről is láthatnak beszámolót a sportmagazinban.

A teljes nemzetközi sajtót bejárta a hír, miszerint Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalosan is benyújtotta szándéknyilatkozatát a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére. A vetélytársak nem becsülik le a magyar fővárost, sőt!
A tradicionális sí és jégkorong szakosztály után egy viszonylag új, de annál népszerűbb téli sportággal bővül a Vasas palettája: a curlinggel. Júliustól az angyalföldi klub sportolója lesz a kétszeres világbajnok Kiss Zsolt is, akinek vegyes párosban az olimpiai kvalifikációra is van esélye, így jelen pillanatban ő az egyik legnagyobb név honi szinten a sportágban. A versenyző profi körülmények között készülhet a 2018-as téli olimpiára...
Négy-négy egyéni és váltógyőzelmével Kapás Boglárka lett a Győrben megrendezett országos úszóbajnokság legsikeresebb női szereplője, miközben nagyokat edzett és még erősített is. Nem is olyan régen egy ilyen sportági „rangadóra” még rápihentek – legalább is jócskán visszavettek az edzések terheléséből – az élvonalbeli versenyzők, és eszük ágában sem volt, hogy az érmekért folyó versengés eseménytelen óráiban jókora távokat ússzanak és még a tornatermet is meglátogassák.
Takács Péter vezetésével átvette a KSI SE öttusaszakosztálya szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított „A hónap műhelye”-díjat, és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt a MOB székházában. A százezer forintos Decathlon-közönségdíjat a szegedi Tornádó Team SE görkorcsolyázói vitték haza.

Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hivatalosan is benyújtotta szándéknyilatkozatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti rendezésének pályázatára.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.