Tari Imre úszóedző tíz éve úgy örökölte meg tanítványként Kenderesi Tamást, hogy a pécsi kollégája tehetségtelennek tartott kezdőként egyszer csak lemondott róla. Tavaly derült ki, hogy a „leadó” rossz, vagy elhamarkodott döntést hozott. Az alig ezer lakosú Aparhantiból (bonyhádi járás) származó és oda ma is visszajáró ifjú sportember ugyanis előbb az ifjúsági Európa-bajnokságot, majd nem sokkal később Debrecenben – Biczót és Cseh Lászlót is megelőzve – a felnőtt bajnokságot is megnyerte. Mi más következhetett volna ezután, mint egy ifjúsági olimpiai aranyérem, amely annak idején csak azért nem kapott értékét tükröző visszhangot, mert a Nanjingban duplázó és korosztályos világrekordot is döntő Szilágyi Liliána mindent vitt…
Tizenhét év után kapta vissza versenyzőként Cseh Lászlót tavaly decemberben Plagányi Zsolt, akiről egészen addig csak annyit lehetett tudni, hogy lelkes nevelőedzőként egyengeti a fiatal úszók útját. Mindig is szeretett volna kifogni egy kivételes tehetséget, akiből nagy bajnokot, Eb- vagy vb-érmest nevelhet, de a szakosztályokon belüli és nehezen megkerülhető feladásos rendszer nem az ő malmára hajtotta a vizet. A múlt szombaton lezárult országos bajnokság viszont új korszak kezdetét jelentette az életében: a kilenc érmet, köztük három aranyat begyűjtő Cseh László lett a nyolcnapos versenysorozat legjobb férfiversenyzője, ezzel is összefüggésben pedig Plagányi Zsolt (50), a régi-új mester a győri események legsikeresebb férfiedzője.
A MOB és annak arany fokozatú támogatója, a Scitec közötti megállapodás értelmében két éven keresztül, összesen 150 sportoló hatékony és sikeres felkészülését szolgálja táplálékkiegészítőkkel és dietetikai tanácsadással a Scitec Nutrition, melynek termékeiről Kiss Balázs világbajnok birkózónak igen kedvező tapasztalatai vannak.
Szabó László kommunikációs szakembert, a MOB tagját választották meg elnöknek a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) hétfői rendkívüli tisztújító közgyűlésén.
A 28. Nyári Universiade negyedik napján elérkeztek az evezős versenyek döntői is, a Kwangdzsutól 300 km-re levő Chungju várásában a Tangeum tavon. Magyar szempontból a legnagyobb érdeklődéssel várt döntő a normálsúlyú kormányos nélküli kettes volt. Ebben a Simon Béla-Juhász Adrián egyetemi világbajnok kettes képviselte a magyar színeket.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint aktuálisan és a jövőre nézve is nagy jelentősége van annak, hogy az Országgyűlés hétfőn 80 százalékos többséggel, kormánypárti és ellenzéki szavazatokkal támogatta a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékot.

Az Országgyűlés elsöprő többséggel megszavazta a 2024-es olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozati javaslatot.
A Magyar Úszó Szövetség szombati, győri elnökségi ülésén jóváhagyta a kazanyi világbajnokságon induló csapatok névsorát: a medencében tíz férfi és hét női versenyző, míg a nyílt vízi viadalokon három-három férfi és női induló képviseli színeinket. Az ülést követő sajtótájékoztatón Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke először méltatta a győri rendezők, így Borkai Zsolt polgármester és az önkormányzat érdemeit, illetve a Petrov Iván vezette úszóklub helytállását a nagyszerűen sikerült országos bajnokság kapcsán.
A kanadai Kingstonban újabb három futammal folytatódott a laser hajóosztály olimpiai kvalifikációs világbajnoksága. A 158 hajót számláló mezőnyben 37 nemzet vitorlázói versengenek a 9 riói kvótáért, melyből egyet a magyar Tomai Balázs már bezsebelt.

Vasárnap a miskolci Népkertben fejeződött be az a családinap-sorozat, melyet a Magyar Olimpiai Bizottság a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében rendezett meg.
Decemberben immár harmadszor – idén másodszor – rendezte meg a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Sportvezetők Programját. Ezúttal 13 fiatal élt a lehetőséggel.
btn_tovabbEgyüttműködési megállapodást kötött a Magyar Olimpiai Bizottság a Fiatal Vállakozók Országos Szövetségével (FIVOSZ). Az együttműködés a MOB Kettőskarrier-programjában szereplő azon sportolókat segíti, akik vállalkozást indítanának, cégalapításban gondolkodnak.
btn_tovabbA női kardozók két ezüst-, a férfi tőrözők egy ezüst- és bronzérmet szereztek a világkupaévet nyitó versenyeken. Magyar ezüstök az olaszországi judo European Openen. Babos Tímeáék egészen a döntőig meneteltek a WTA-világbajnokságon. A BMX-es Molnár Noémi legjobb európaiként világbajnoki ötödik. Vas Kata Blanka 11. a terepkerékpáros Eb-n. 10 m légpuskában Pekler Zalán hatodik a vb-n. Második a Pavlova, Sviatchenko páros az oszakai műkorcsolya GP-n. Harmadik helyen zárta a női jégkorong-válogatott a Németország Kupát. A magyar férfi asztalitenisz-válogatott is ott lehet a jövő évi vb-n.
btn_tovabbJótékonysági bállal, neves vendégekkel és előadókkal, koncerttel, TF-emlékérem-átadóval zárta centenáriumi ünnepségsorozatát az idén százéves Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF). A MOB nevében Fábián László főtitkár köszöntötte a felsőoktatási intézményt.
btn_tovabbAz adidas kedden bemutatta a milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékokra készült kollekcióját. A márka 12 olimpiai, illetve paralimpiai csapat számára tervezett egyedi kollekciót – büszkék vagyunk rá, hogy köztük van a magyar is. A Team Hungary-ruhákat elsőként a téli játékokra készülő rövidpályás gyorskorcsolyázók ölthették magukra.
btn_tovabbA világkupa-történetben első magyar férfiúszóként nyerte meg az összetettet Kós Hubert. A tornász Mészáros Krisztofer az utóbbi évek legjobb világbajnoki eredményét érte el férfi egyéni összetettben. A 17 éves Salim Kamilah (-46 kg) a vb-n berobbant a taekwondósok felnőtt mezőnyébe. Drijver Bertold negyedik lett scratch-ben a pályakerékpáros vb-n. Helebrandt Máté teljesítette a jövő évi atlétikai Európa-bajnokság szintidejét a gyaloglók maratoni távján.
btn_tovabbA Safe Harbour Erasmus+ Program második partnertalálkozóját október 21–22-én Bukarestben rendezték az Európai Olimpiai Bizottság EU Office és a Román Olimpiai Bizottság szervezésében.
btn_tovabbGyulay Zsolt MOB-elnök meghívására terepszemlét tartottak a 2028-as Los Angeles-i olimpia helyszínein azon sportágak szövetségeinek vezetői, amelyek versenyeit a leendő olimpiai falutól távol, elsősorban Long Beachen rendeznek majd meg. A maroknyi magyar csapatot elkísérte Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár is, aki Gyulay Zsolthoz hasonlóan nagyon hasznosnak találta a látogatást.
btn_tovabbKaliforniai álmok, avagy az LA10 küldetés címmel portrésorozatot indít az M4 Sport a sportért felelős államtitkárság által meghirdetett LA10 programhoz kapcsolódva a Magyar Olimpiai Bizottság és az államtitkárság támogatásával.
btn_tovabb
A londoni olimpián győztes, világ- és Európa-bajnok tornász, a lólengés mestere; nevét tornaelem őrzi. A hazai szövetség sportigazgatója, a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja.

A Kettőskarrier-program segít a lehető legmagasabb teljesítményt elérni, átesni a holtpontokon, átlendülni a legyőzhetetlennek tűnő akadályokon.