825 nap
Hírek
Hatcsapatos döntő lesz a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában

2013. 10. 19., 06:59

A LEN 60 milliót kért, Szerbia vitte volna az Eb-nket

A 2014-es budapesti vízilabda Eb-rendezéséhez a LEN váratlanul még idén 60 millió forintnak megfelelő euró átutalását kérte a magyar szövetségtől, amit az elnök állami támogatás híján azért vállalt, hogy a lecsapni kész szerbek ne vigyék el tőlünk a kontinenstornát – mondta el Kemény Dénes a Digi Sport Reggeli Start című műsorában, hozzátéve: idén a szövetség anyagilag a túlélésért küzd, mert a vb-győztes férfi válogatott jutalmazását is meg kell oldani.
Vízilabda: október 20-tól felkészülés a világligára

2013. 10. 16., 05:56

Légiósok nélkül találkozik újra a válogatott keret; mérkőzés a juniorok ellen

Hamarosan következik a férfi vízilabda válogatott első „poszt-barcelonai” összetartása, előtte az első nyilvános mérkőzés – a két eseménynek Benedek Tibor kétféle kerettel vág neki.
Elindult az edzőképzés – olimpiai bajnokokkal a padsorban

2013. 10. 16., 05:52

Elindult az edzőképzés – olimpiai bajnokokkal a padsorban

Eddig nem volt. Most elindult. Összesen 47-en gondolták úgy, hogy részt vesznek a Magyar Vízilabda Szövetség által megszervezett edzőképzésen.
Kőkemény ellenfelet kapott a Szolnok a BL-ben

2013. 10. 14., 22:56

Kőkemény ellenfelet kapott a Szolnok a BL-ben


Férfi BL: Kikapott, de továbbjutott a Szolnoki Dózsa

2013. 10. 14., 05:59

Férfi BL: Kikapott, de továbbjutott a Szolnoki Dózsa


Összedőlt egy lépcső a BVSC-uszodában, többen megsérültek

2013. 10. 14., 05:52

Női OB I: Otthon tartotta az egyik pontot a BVSC


Férfi OB I: Meglepetésre otthon kapott ki a Vasas

2013. 10. 13., 07:12

Férfi OB I: Meglepetésre otthon kapott ki a Vasas


Férfi BL: A Duisburg megszorongatta a Szolnokot

2013. 10. 13., 07:10

Férfi BL: A Duisburg megszorongatta a Szolnokot


2013. 10. 12., 05:57

BL: A vártnál nehezebben győzött a Szolnok


2013. 10. 12., 05:37

Férfi ob I: továbbra is veretlen a Honvéd

Előző
1 ... 59 60
61
62 63 ... 115
Következő
Kapcsolat Partnereink