1500 futóra számítanak a hétvégén Keszthelyen

1500 futóra számítanak a hétvégén Keszthelyen

2014. 06. 06.
Megosztás

Már az előnevezéskor rekordszámú indulóra számítanak az VII. Intersport Keszthelyi Kilométerek szervezői. A pünkösdi Balaton-parti utcai futóversenyen szombaton a gyermekek, vasárnap a felnőttek állhatnak rajthoz. A félmaratonit, maratonit fogyatékkal élők is teljesíthetik. Az esemény fővédnöke a paralimpiai bajnok vívó, Szekeres Pál helyettes államtitkár.

A több ezer főt megmozgató eseményt a Magyar Olimpiai Bizottság az elmúlt esztendőkben a szabadidősportos pályázatokon keresztül támogatta.

„A tavalyi ezerkétszáz-ötven fős indulói létszámot várhatóan meg fogjuk dönteni, már az előnevezés finisében túl vagyunk az ezer főn, ezeregyszáz-negyvennél járunk, a helyszínen várhatóan további 300-an fognak regisztrálni. Újdonságot jelentenek majd az ingyenes egészségügyi szűrőprogramok. A keszthelyi és gyenesdiási útlezárások és forgalomkorlátozások miatt kérjük az autósok megértését. A vonatközlekedés szünetelni fog Keszthely és Vonyarcvashegy között a verseny ideje alatt, fennakadás a buszmentesítés miatt azonban nem várható” – tájékoztatott Bedő Beáta főszervező.

A június 7–8-ai keszthelyi futófesztivál szombati versenynapján, délután az utánpótláskorúak 18 futamában mintegy 700 kisgyermeket várnak a szervezők befutócsomaggal, éremmel, rajtszámmal, lezárt, kordonozott pályával.

A félmaratoni és maratoni versenyszámokban fogyatékos sportolókra, hand-bike-os és kerekes székes sportolókra is számítanak a verseny rendezői. Varázshangok Gyermeksarok elnevezéssel a teljes hétvégén animációs szórakoztató programok várják a családokat, gyermekeket.

Az Intersport Keszthelyi Kilométerek fővédnöke az elmúlt évekhez hasonlóan Szekeres Pál többszörös paralimpiai bajnok vívó, sportért felelős helyettes államtitkár lesz.

(szervezők-MOB)