50 napos visszaszámlálás - erős csapat utazik Nanjingba

50 napos visszaszámlálás - erős csapat utazik Nanjingba

2014. 06. 26.
Megosztás

"Nagy reményekre jogosító csapattal tudunk részt venni az ifjúsági olimpián" - mondta Fábián László sportigazgató a MOB tanácstermében rendezett szövetségi konzultáción, 51 nappal a korosztályos ötkarikás játékok előtt. "A közös munka eredményeként jól áll a csapat" - fogalmazott dr. Nagy Zsigmond nemzetközi igazgató. Jelen állás szerint 15 sportágban 53 fiatal utazik Nanjingba.

A megbeszélésen akkreditációval, nevezésekkel kapcsolatos adminisztrációs egyeztetések, valamint egészségügyi, marketing- és kommunikációs vonatkozások kerültek napirendre.

Elhangzott: az ünnepélyes csapatgyűlésre és fogadalomtételre július 31-én 11 órától kerül sor, a későbbiekben meghatározott helyszínen.

Dr. Nagy Zsigmond felhívta a figyelmet arra, hogy a nevezések lezárását követően nem lehet már változtatni a sportolók személyén. Cserére kizárólag orvosi igazolással van mód. A nemzetközi igazgató a védőoltások fontosságát is kiemelte, ennek lehetőségét, az ezzel kapcsolatos konzultációt a MOB szervezi és anyagilag támogatja. "A MOB határozottan javasolja a védőoltást Nanjing előtt, de kötelezővé azt nem teheti. A prevenciót szolgálja. Feladatunk, hogy a fiatalok egészségesen jöjjenek haza az ifjúsági olimpiáról!"

A sportvezető arról is tájékoztatott, hogy megérkezett a NOB Nanjingra vonatkozó doppingellenes szabályzata, hangsúlyozta továbbá, hogy minden sportolónak minimum egy negatív mintát kell produkálnia doppingellenőrzés során, ennek hiányában nem lehet kiutazni az ifjúsági olimpiára.

Dr. Tiszeker Ágnes, az antidopping csoport (MACS) vezetője - aki határozottan kampányolt a védőoltások mellett - hozzátette, lesz olyan versenyző, akit több alkalommal is ellenőriznek.

Fábián László az elvégzett sportszakmai munkáért mondott köszönetet, majd Nanjingra vonatkozóan pozitívan nyilatkozott. "Nagy reményekre jogosító csapattal tudunk részt venni az ifjúsági olimpián. Nanjingban a szingapúri sikerekhez hasonlókat érhetünk el, sőt az ottani szereplést akár túl is szárnyalhatjuk" - mondta a sportigazgató, majd azt kérte a jelenlévő sportági vezetőktől, készítsenek tervet arra vonatkozóan, hogy a fiatalok a versenyeik mellett milyen egyéb programokon illetve edzéseken tudnak és szeretnének részt venni.

Siklós Erik sajtófőnök a marketing- és kommunikációs feladatok közt a készülő csapatkönyvről és az olimpiai formaruhával kapcsolatban adott tájékoztatást. Érdekességként megemlítette, a kollekció több darabján visszatérő motívum lesz a magyar találmány: a Rubik-kocka.

A Magyar Ifjúsági Csapat tagjait ide kattintva tekintheti meg.

Az első játékok idején Magyarország 17 éremmel a 8. helyen zárt a nemzetek éremtabelláján. Szingapúrban 7 magyar fiatal nyert ifjúsági olimpiai bajnoki címet.

A II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok előtti utolsó szövetségi konzultációt a MOB július 29-én, 11 órára hívja össze a szervezet tanácstermébe.

(MOB/VF)