A 100 éves Törös Olga: az olimpiai bronzéremért nem járt jutalom

A 100 éves Törös Olga: az olimpiai bronzéremért nem járt jutalom

2014. 08. 05.
Megosztás

Nagy volt a forgalom Kecskeméten, a Rezeda utcában, a Szemerédy család házában hétfőn délben. Sokan ott akartak lenni Szemerey Andorné, Törös Olga 100. születésnapi ünneplésén. Az 1936-os berlini olimpia bronzérmes tornásza nem győzte fogadni a gratulációkat és az ajándékokat.

Először Nagypál Sándor kecskeméti alpolgármester adta át a díszpolgári diplomát, amit a Bóbis Gyula Olimpiai Baráti Kör javaslatára egyhangúlag ítélt oda városi közgyűlés az ünnepeltnek.

Utána a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, az olimpiai bajnok tornász Borkai Zsoltnak személyes levelét adta át a MOB alelnöke, a kétszeres olimpiai bajnok Magyar Zoltán.


Az olimpiai bajnok Nébald György kettős szerepben a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és az EMMI Sport Államtitkársága nevében volt jelen az eseményen.


Köszöntötte Olga nénit Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornász és a MOA főtitkára, Jakabházyné Mező Mária is.



A torna szövetség főtitkára, Altorjai Sándor és a Halhatatlanok Klubjának vezetője, Lukács József is gratulált – sokadmagával együtt.

A protokoll előtt és után több részletben is sikerült Olga nénivel röviden beszélgetni, az alábbiak szerint.

- A kilencvenes években még rendszeresen feljártam a MOB által szervezett találkozókra, de azután elfogyott az én korosztályom, meg már egyre inkább fárasztottak is a Budapestre történő utazások.

A közelebbi múlt után Olga néni szívesen emlékezett fiatalkori éveire.

- Debrecenben, a Homokkert nevű városrészben, fiútestvérek között, nőttem fel. Fára másztam, a fiúkkal fociztam. Az érettségiig semmi közöm nem volt a tornához. Ekkor derült ki, hogy egy elég ügyetlen osztálytársam felvételizik a Testnevelési Főiskolára. Én is feliratkoztam és jól is szerepeltem. Ám a főispán támogatása is kevés volt, mivel a húsz helyre négyszázan akartunk bekerülni.

A balsiker ellenére egy évvel később mégis a TF hallgatója lett.

- Ez azért sikerülhetett, mert rendszeresen eljártam a Debreceni Torna Egylet edzéseire, ahol kitűnő férfi és női tornászok – közöttük két, későbbi olimpiai csapattársam: Nagy Margit és Fux Irén - gyakoroltak ott. Ez 1934-ben történt, sikerült megerősödnöm, fél évvel később pedig már országos versenyeken indulhattam.

Alig egy év elteltével a legjobbak közé is meghívták.

- Szerencsémre Debrecenben rendezték az országos bajnokságot, ahol Herpichné Vali néni (később Nagy Jenőné) harmadik debreceniként engem is beválogatott. Szinte felkértek, legyek a TF növendéke Ott azután rohamléptekkel fejlődtem tovább. Minden szeren szívesen tornásztam, de a gerendát szerettem a legjobban. Talán azért is, mert akkoriban egyedül én jöttem le róla hátra szaltóval.

Kijutott a berlini olimpiára, bronzérmes lett. Elégedett volt?

- A lepontozást elég hamar megszoktam, így ezen Berlinben sem lepődtem meg. Ott előbb másodiknak hirdettek ki, de a csehek óvásainak hatására megfordították a már kihirdetett sorrendet.

Kíváncsi lennék, mi volt a harmadik hely jutalma?

- Nekünk természetes volt, hogy semmi! Akkor egészen más volt az értékrend. Az elutazás előtt kaptunk napi két pengőt. Ebből egy nagy beruházásra is futotta: egy pár „Matesz”-féle cipőt vettem 2,50 pengőért. Mi ugyanis felszerelést is csak a versenyekre kaptunk...

Másodjára jutott be a TF-re, majd csaknem otthagyta.

- Annyira megdolgoztattak, hogy fontolgattam a debreceni visszatérést. Végül maradtam, és nem bántam meg.

Amikor 1939-ben végzett, mindenki arra gondolt, visszamegy Debrecenbe.

- Kecskemétre, A Horthy Miklós Tanítóképző és Felsőfokú Óvónőképzőbe kerültem, ahol 18-20 éves lányokkal nem sokat tudtam kezdeni. Ezért kolleganőmmel az óvodásokra koncentráltunk, őket hároméves koruktól fokozatosan terheltünk. Tíz évig küzdöttünk, amíg a téziseinket bevették az óvodai tantervekbe...

Életrajzából kiderül, hogy meglehetős hamar nyugdíjba vonult.

- Férjem korai infarktusát követően döntöttem a befejezés mellett. Így hamar távolabb kerültem a sportélettől, de az érdeklődésem a sport iránt mindmáig megmaradt. Ismerem az érzést, amikor az ember feláll a dobogóra - ráadásul Berlinben még a második és harmadik helyezettek himnuszát is eljátszották. Ma is nagyon örülök, hogy egy kis dicsőséget én is szerezhettem hazámnak.

Szerető gondoskodás veszi körül. Mi teszi teljessé az életét?

- Idén először maradtak el a kerti sétáim. Régóta szenvedek az egyre több gondot okozó asztmától. A rádiót szívesebben hallgatom, de a vízilabdázók több meccsét is megnéztem a tévében. Kíváncsian vártam, milyen érzés is az, amikor az ember száz éves. Hát, most ezt is megértem.



(Szöveg és képek: Jocha Károly)