Bemutatták a 2020-as ifjúsági olimpia programját

Bemutatták a 2020-as ifjúsági olimpia programját

2019. 09. 28.
Megosztás

A 2020-as lausanne-i téli ifjúsági olimpia szervezői a napokban nyilvánosságra hozták a játékok teljes hivatalos programját.

13 nap alatt összesen 81 versenyt bonyolíthatnak le a szervezők, 8 különböző helyszínen. A játékok egyik nagy újdonsága a kéthullámos szervezési rendszer, melynek keretében a delegációk egymástól elkülönülve, 2 turnusban érkeznek és távoznak az olimpiai fővárosból. A lebonyolítás lényege, hogy jóval kevesebb szállodai helyet vesz igénybe, vagy más szavakkal élve: több sportoló számára biztosítanak kevésbé zsúfolt lakhatást. Az 1880 versenyző között megvalósulhat a teljes nemi egyenlőség: 940-940 férfi és nő állhat rajthoz.

„Sportolóként ez az a pont, ahonnan már valósnak tűnik minden. A dátumok, az időpontok és a helyszínek ismeretében minden versenyzőn úrrá lesz egyfajta leírhatatlan izgatottság. A visszaszámlálás most indul, a következő hónapok edzései döntőek lesznek. Csak a legjobbakat kívánom a versenyzőknek és a csapatoknak a felkészülés jelen pillanataiban. A játékok szervezőire és önkénteseire mindenképp számíthatnak majd, hogy a tornát egy hihetetlen élménnyé varázsolják, amely örökre az emlékezetükben marad” – mondta Virginie Faivre, a szervezőbizottság elnöke.

Az első hullámban az alpesi sízők Les Diableretsben, a biatlonosok Les Tuffesben, a túrasízők (ski mountaineering) pedig Villarsban versenyezhetnek – utóbbiaknak ez lesz a debütálásuk ötkarikás sporteseményen. Szintén a korábban kezdők közé tartoznak majd a mű- és gyorskorcsolyázók.

Január 16. lesz a váltónap: ekkor érkezik a versenyzők második hulláma, a többiek pedig elhagyják a helyszíneket. A későbbi körben a bob, a szkeleton, a szánkó, a síugrás, az északi összetett, a sífutás, a rövidpályás gyorskorcsolya, a freestyle sízés és a snowboard képviselői küzdhetnek meg az érmekért. A jégkorongozók és a curlingesek számára ugyanakkor hosszú lesz a program: rájuk a YOG teljes hosszában szereplési kötelezettségek várnak.

A részletes programot sportáganként itt tekinthetik meg.

(Lausanne 2020, olympic.org; Fotó: Lausanne 2020)