Egy hónap múlva a 7. SPURI Balaton Szupermaratonnal rajtol a futószezon

Egy hónap múlva a 7. SPURI Balaton Szupermaratonnal rajtol a futószezon

2014. 02. 21.
Megosztás

Nem volt komoly telünk ahhoz, hogy az időjárás lehetetlenné tette volna a futók felkészülését az új évadra. Télen is szorgalmasan koptathatta a cipőit mindenki, gyűlnek is a kilométerek, de azért már a versenyéhség is egyre inkább erősödik. Csak egy hónapot kell még várni az első megmérettetésre, mely március 20-23. között kerül sorra a minden évszakban csodálatos Balaton körül.

A BSI (Budapest Sportiroda) szezonnyitó eseményével - a hagyományos módon - a magyar tenger partjáról indul az idei futószezon is.

A távok teljesíthetők egyéniben, párban vagy csapatban, sőt csatlakozni lehet kettő vagy akár csak egy napra is a mezőnyhöz.

A 7. SPURI Balaton Szupermaraton keretében négy nap alatt lehet körbefutni a Balatont, összesen 195,4 kilométer „eltüntetésével”.

A FélBalaton Szupermaratonon két nap alatt 94,3 kilométer teljesíthető Badacsonytól Siófokig. Aki már a tavasz elején szeretné az idei első félmaratonját kipipálni, az újdonságként indulhat a Keszthely-Szigliget távon március 21-én, aki pedig azonnal maratonnal kíván indítani, az március 22-én állhat rajthoz a MaratonFüreden.

Az ultrafutók bármely naphoz csatlakozhatnak a Balaton Szupermaraton+ keretében.
A szezonnyitóra nevezett a győri Rokob József is, aki tavaly ősszel megnyerte a világ első harmincszoros (!) ultratriatlon versenyét a Garda-tó közelében. A szervezők az ezret is meghaladó nevezői létszámmal számolnak.

A 7. SPURI Balaton Szupermaraton az első napon Siófokról indul, a cél Fonyódon lesz 48,2 kilométer megtétele után. Másnap innen rajtol az újabb szakasz s a cél az 52,9 kilométerre eső Szigligeten lesz, az út végén a várhoz vezető, igen megterhelő kaptatóval. A harmadik napon Badacsonyból indul a mezőny, a táv 43,6 kilométer Balatonfüredig. A negyedik napon a Balatonfüredről Siófokig tartó 50,7 kilométeres szakasz zárja az eseményt.

A Balaton megkerülése a télvégen, a tavaszelőn is különleges élmény, amit csak fokoz, hogy futás közben láthatjuk a Tihanyi Bencés Apátságot, Badacsony bazaltszikláit, a Szigligeti várat. Az útvonal kijelölt kerékpár vagy kerékpárbarát úton halad végig, a mezőny tagjai csak elvétve találkoznak gépjárművekkel.

(Forrás: futanet.hu)