A norvégok kétszeres olimpiai bajnok evezőse volt a vendége a sportág hazai fórumának

A norvégok kétszeres olimpiai bajnok evezőse volt a vendége a sportág hazai fórumának

2019. 02. 18.
Megosztás


Olaf Tufte, az evezés élő legendája tartott előadást a magyar edzőknek és versenyzőknek az evezősök februári fórumán. A hetedik olimpiájára készülő kétszeres olimpiai- és világbajnok, ötkarikás ezüst- és bronzérmes norvég sportoló a 125 esztendős Magyar Evezős Szövetség meghívására érkezett Magyarországra, hogy részt vegyen a MESZ által szervezett edzőképzésen és sportolói találkozón, amelynek a Testnevelési Egyetem adott otthont.

A rendezvény a hazai evezős szakembereket és sportolókat leginkább foglalkoztató témaköröket helyezte előtérbe, Olaf Tufte és számos neves hazai szakember előadásában. A többi között előadást tartott dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem tanszékvezetője, dr. Szakály Zsolt, a Széchenyi István Egyetem Egészség- és Spottudományi Karának Tanszékvezetője, valamint prof. dr. Radák Zsolt, a Testnevelési Egyetem, Molekuláris Edzésélettani Kutató Központ vezetője, az MTA doktora.

Az idén szeptemberben Magyarországon megrendezésre kerülő masters világbajnokságra történő minél jobb felkészülés érdekében veteránsportolók, illetve felkészítőik számára is hasznos volt az esemény. A masters evezősök legnagyobb és legnépesebb versenyére 2019. szeptember 11-15. között a Velencei-tavon kerül sor.

Olaf Tufte a nemzetközi sikerek összetevőiről is beszélt: „A legfontosabb dolog, hogy soha ne adjátok fel az álmaitokat, kezdjetek el kommunikálni egymással és dolgozzatok csapatként, így érhetitek el a céljaitokat" – hangsúlyozta az összesen négy ötkarikás éremmel, tovább két világbajnoki címmel is rendelkező sportoló. „Számomra az evezés egy család, nem számít, hogy honnan jöttél: Magyarországról, Norvégiából vagy Új-Zélandról. Egy nagy család vagyunk, szeretünk keményen dolgozni, edzeni, találkozni a versenyeken, gladiátor módjára küzdeni, hogy aztán a legjobb győzzön. De amikor kiszállunk a hajóból, mindannyian jó barátok vagyunk."

A 43 évesen hetedik olimpiájára készülő versenyző a sportvilág egyik legkülönlegesebb személyisége, és mint Robert Sens, a MESZ szakmai igazgatója hangsúlyozta: minden idők egyik legnagyobb evezőse érkezett Magyarországra.

Köszöntőjében Vanczák Gergely, a Magyar Evezős Szövetség szakmai alelnöke elmondta, a sportág hazai történetében példa nélküli edzőképzéssel és sportolói találkozóval szeretnének hagyományt teremteni. Az eseményen részt vett Pető Tibor, a MESZ elnöke is.

Olaf Tufte a vasárnap délutáni órákban közös ergométeres edzésen vett részt magyar evezősökkel – többek között riói olimpikonunkkal, Pétervári-Molnár Bendegúzzal a Danubius Nemzeti Hajós Egylet margitszigeti klubházában.

(MESZ, fotó: MESZ)