Vitorlás éremesélyekben bízva, új főtitkár triatlonban

Vitorlás éremesélyekben bízva, új főtitkár triatlonban

2019. 06. 18.
Megosztás


A vitorlázók pontszerző helyezésben, akár éremben is bíznak a tokiói olimpia tekintetében; a triatlonisták pedig azt remélik, hogy Rióhoz hasonlóan a japán fővárosba is négy sportolónk utazhat - derült ki a két sportág konzultációján a Magyar Olimpiai Bizottságban, ahol bemutatták az új triatlonfőtitkárt is.

Magyar vitorlázók olimpián eddig egyszer nyertek érmet: a Detre-testvérek (Zsolt és Szabolcs) 1980-ban, Moszkvában lettek bronzérmesek a repülő hollandi hajóosztályban. A jelenlegi vitorlázók eredményei alapján közel négy évtized után lehet esély újra magyar olimpiai éremre - de legalább pontszerző helyezésben mindenképp bízik a szövetég vezetése. Ne feledjük: Berecz Zsombor az olimpiai hajóosztályban, finndingiben - magyar sporttörténelmi bravúrként - lett a világ legjobbja, és szerzett ezzel olimpiai kvótát. A másik olimpiai kvótás a még húszas évei elején járó riói olimpikon Érdi Mária, akiben szintén ott van a jó eredmény lehetősége. A sportágban többen potenciális kvótaszerzők lehetnek, mint például a Vadnai-testvérek. További kvótaszerzésre az idei vb-n és a jövő évi tavaszi versenyeken is lesz még lehetőség. Az idei világbajnokságot Japánban rendezik, ami fontos a helyismeret szempontjából.

Mint az már korábban kiderült, a finndingi-osztály Tokióban szerepel még az olimpián, de Párizsban már nem fog. Nehézséget okoz az osztályváltás, hiszen az a hajók, a felszerelés cseréjével is jár, a flottacsere pedig megterhelő kiadást jelenthet a szövetségnek.

Holczhauser András, a szövetség főtitkára elmondta, hogy 144 tagszervezetet számlálnak, ezek közül mintegy 30-ban folyik utánpótlás-nevelés és versenyeket is szerveznek.

Az utánpótlás-nevelés tekintetében elhangzott, hogy jelentős az oktatótáborok és a tanulni vágyó gyermekek száma, de a sportág drága háttere miatt az élsportig kevesen jutnak el. A fiataloknál a tehetős szülők a főbb szponzorok.

Jelentős a sportág szabadidős változata, a sportág egyre népszerűbb, sokan választják a szabadidős hétvégi hazai versenyeket. A Kék Szalagot idén 51. alkalommal szervezik. Nagy az érdeklődés a versenyek iránt, és van fizetőképes kereslet is. Mindehhez hozzájárulnak a kikötőfejlesztések, a komfortos kiszolgálás.

A sportágban erősítik az edzőképzést, a közelmúltban Balatonfüreden a nemzetközi szövetség képviselői is továbbképzést tartottak.

A Magyar Triatlon Szövetséget Lehmann Tibor szakmai alelnök, Lőrincz Kata főtitkár, dr. Tarr Márton keretorvos és Lipták Tamás szakmai igazgató képviselte. A szervezet új főtitkárát ez alkalomból mutatták be a MOB Sportigazgatósága által szervezett eseményen.

A triatlon képviselői a közeljövő nagy multisport-eseményei közül idén a dohai Strand Világjátékokon, majd jövőre az olimpián vehetnek részt; az Európa Játékok és az EYOF műsorán nem szerepel a sportág. A szövetség vezérkara bízik abban, hogy - igaz, a mai pontállás szerint 2 nő és 1 férfi utazhatna - jövőre 2 férfi és 2 női versenyző is rajthoz állhat Tokióban; ráadásul az egyéni küzdelmek mellett az új versenyszámban, a mix-váltóban is. A kvalifikáció jövő május közepén zárul.

Elmondták, hogy a felnőtt, már rutinos versenyzők mellett több fiatal, juniorkorú versenyzővel is számolnak, azonban számukra a 2024-es párizsi játékok lehet a cél.

Kitértek rá, hogy a Kiemelt Edző Program kritériumainak nehéz megfelelni, hiszen a sportágban kevés a versenyszám. A konzultáció kiterjedt az edzőképzésre is. Ismertették, hogy az Eszterházy Károly Egyetemen zajlik a szakedzőképzés, a Testnevelési Egyetem pedig OKJ-s képzést koordinál. Erős, jó minőségű a nemzetközi szervezet, az ITU továbbképzése, ami a versenybírókra is kiterjed.

A sportág nagy erőpróbája lesz július közepén a tiszaújvárosi világkupa, amelynek az eredményei az olimpiai kvalifikációba is beszámítanak. Az esemény fővédnöke Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke.

A sportági megbeszéléseken az egészségügyi vonatkozások tekintetében elhangzott a sportkórházi szűrővizsgálatok és a doppingellenőrzések (olimpiát megelőző egy évben négy alkalommal) szükségessége,a Call-center és a Sportkórház lehetőségei, a Magyar Antidoppingcsoport együttműködési lehetősége, illetve a WADA új, online e-learning kurzusa, mely hamarosan sportolóknak, edzőknek és sportorvosoknak is egyaránt kötelező lesz a jelentős világversenyek és az olimpia előtt. Külön kitértek a MOB támogatója, a Scitec-kel való együttműködésre is.

(MOB)