Kihívás két keréken

Kihívás két keréken

2013. 09. 14.
Megosztás

A hétvégén Békés megye útjait a kerékpárosok veszik birtokba, ugyanis az Alföld Bike szervezőcsapata nem mindennapi, két napon át tartó, 200 kilométeres teljesítménytúrát rendez szeptember 14-15. között. Bárki megmérettetheti magát, profik és amatőrök együtt tekernek majd a megye útjain.

Az indulók között található a Buda-Cash Békéscsabai AC versenyzője, a 110 m-es gátfutás magyar bajnoka, 2011 utánpótlás Európa-bajnoki ezüstérmese, Baji Balázs is. Az idei fedett pályás Európa-bajnokság 4. helyezettje, aki egyéni csúcsát (13,36) egy hónapja futotta Moszkvában, a szabadtéri világbajnokságon, örömmel vállalta a szervezők felkérését.

- Hogyan jött az ötlet, hogy kerékpárra ülsz?

"Azzal kezdeném, hogy érettségi óta, idestova 5 esztendeje nem is igazán ültem kerékpáron, így annak ellenére, hogy élsportoló vagyok, biztosan akadnak majd gondjaim. A szeptember a pihenésé, ilyenkor atlétikán kívül bármi mást szívesen csinálok, Vozár Attila, az esemény főszervezője keresett meg az ötlettel, én pedig boldogan mondtam rá igent, miért is ne?! Békéscsabai atlétaként nem is volt kérdés, vállalom-e. 200 kilométeres a táv, mindent beleadok majd."

- Készülsz esetleg? Szeretsz kerékpározni?

"A sportágat magát kedvelem, igen. Készülni nem készülök, bevallom, még bicajom sincsen, de a szervezők segítenek! Úgy állok rajthoz, hogy konkrét célom nincs, a lehető legtovább szeretnék eltekerni. Még az sem kizárt, teljesíteni tudom a távot. Ez az első ilyen, teljesen új sport az életemben. Izgatottan várom."

- Nem mehetünk el szó nélkül az atlétika mellett. Hogyan értékeli Baji Balázs a szezonját?

"Összességében elégedett vagyok, nagyon jó szezon volt. Ebben a szezonban olyan dolgok történtek velem, amiről tavaly maximum csak álmodni mertem volna, 2 Diamond League állomáson és IAAF World Challenge viadalokon is rajthoz álltam. Stabilan teljesítettem egész évben, a legjobb és a legrosszabb időeredményem között 3 tized volt a különbség. Rómában 13,44-et, egyéni csúcsot értem el. Moszkvában a vb-n 13,36-os eredménnyel zártam, újabb legjobbat elérve.

Nem lehetek elégedetlen, sikerült idén egy lépcsőfokot előre lépnem. Azért egy apró hiányosság maradt bennem. A szezon közepén kicsit stagnáltam eredmények terén, kis szerencsével talán lehetett volna jobb időket elérni korábban is, akkor a világbajnoki döntő is sikerülhetett volna. De így is remek szezon volt, és a java még hátra van, 2013-ban sokat fejlődtem."

- Jövőre Európa-bajnokság Zürichben. Mik az elvárásaid magaddal szemben?

"2014-ben az Eb-n lesz a legnagyobb hangsúly, hiszen most úgy rendeznek kontinensbajnokságot, hogy mellette nem lesz olimpia. Szoros versenyre számítok, ha minden jól megy, jól és problémamentesen sikerül a felkészülés, a döntő reális célkitűzés. Szeretnék Svájcban fináléba kerülni és 2014-ben akár 2 lépcsőfokot előre lépni. A következő szezon elején ráadásul lesz egy fedett pályás világbajnokság is. A távoli célom természetesen a 2016-os minél jobb riói olimpiai szereplés, de az még tényleg nagyon messze van."

- A szezonnak, ahogy említetted is, vége. Hogyan telnek a napjaid?

"Most a pihenésé a főszerep. Zágrábban futottam utoljára szeptember elején, azóta nem jártam pályán. Már érzem, hogy edzeni kellene, nem igazán érzem jól magam a bőrömben. Most a legtöbb időt a barátaimmal, családdal és a párommal töltöm, de a pihenés mellett az iskolai kötelezettségeimnek is eleget kell tennem, a Szent István Egyetem Állatorvosi Karának vagyok hallgatója. Iskola után jól esik, hogy hazajöhetek, pihenhetek, és nem kell még edzésre is menni. Októberben lassan azért nekilátunk a munkának, elkezdjük a felkészülést. Várom már!"

(Forrás: Dobor Dezső)