30 millió támogatás a családok közös foci élményére

Másodízben vették át a Sportország gyorskorizói A hónap műhelye-díjat, változások az elismerésben

2015. 03. 03.
Megosztás

Három főszereplő éppen Budapesten landolt, amikor "sportországi" edzőjük és csapattársaik a MOB székházában, januári teljesítményük alapján átvették a MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye-díjat. A rövidpályás gyorskorcsolyázók ezzel együtt fél millió forintos Decathlon vásárlási utalvánnyal is gazdagodtak. A Közönségdíjat a debreceni sportiskolás kézilabdázók vitték. A sajtóeseményen a díjazás idei újdonságait is ismertették.

A több mint kétesztendős díj történetében rövidpályás gyorskorcsolyázók harmadszor vették át A hónap műhelye-díjat, korábban a szegediek egyszer, a Sportország másodszor vihette haza az egyre nagyobb presztízsű elismerést.

Amint Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója elmondta, január után februárban is remek formát mutatva kiválóan szerepeltek a gyorskorcsolyázók, hiszen az elmúlt hétvégén az oszakai junior világbajnokságon az érmek mellett összesen három kvótát szereztek a 2016-os, II. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokra. A sikereket szállító Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Bácskai Sára társaival épp a díjátadó időpontjában érkezett Budapestre a japán városból.

Az igazgató a díjazással kapcsolatban azt is elmondta, két év alatt - havonta - 24-szer adták át A hónap műhelye-díjat, Az év műhelye-elismerés pedig a közelmúltban harmadszor került gazdájához.

A Magyar Olimpiai Bizottság részéről dr. Bartha Csaba sportigazgató-helyettes méltatta a klub sikereit. A sportvezető hangsúlyozta, a rövidpályás gyorskorcsolyázók sikereinek köszönhetően a korcsolyasport kezdettől fogva benne van a kiemelten támogatott sportágak körében, a Sportország SC edzője, a díjat átvevő Bánhidi Ákos pedig tagja a MOB által koordinált Kiemelt Edző Programnak.

"Elkényeztetnek bennünket a short trackes versenyzők, bízunk benne, hogy a most is sikert arató Bácskai Sára a felnőttek közt sikert-sikerre halmozó Heidum Bernadett és társainak nyomdokain lépked" - fogalmazott Bartha Csaba.

Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezetője a gratulációt követően arról beszélt, idén hogyan változtatnak a díjazáson.

"A három alapító megegyezett abban, hogy bővítjük a díjazás rendszerét, mégpedig úgy, hogy a csapatsportok képviselőit külön elismerjük. Marad A hónap műhelye-díj, ami havi vonatkozású, továbbra is 500 ezer forintos Decathlon vásárlási utalvánnyal gazdagodnak a díjazottak, emellett negyedévente egy-egy csapatsportot űző műhelyt is díjazni fogunk, továbbá megtartjuk a Közönségdíjat is. Az év végi gálán az egyéni és a csapatsportág képviselője egyaránt kétmillió forinttal járó elismerésben részesül. Ezzel a kezdeményezéssel éves szinten több mint 13 millió forintot áldozunk a műhelyek támogatására" - magyarázta Pósfai Gábor.

Az év végi gálán mindkét győztes - egy egyéni és egy csapatsportág képviselője - kétmillió forinttal járó elismerésben részesül.

Bruckner Gábor, az Utanpotlassport.hu kiadója, a MédiaBook ügyvezetője a szavazás menetét ismertette, majd kiemelte, hogy ezúttal is igen szoros volt a verseny. A győztes Sportország SC mellett a debreceni sportiskolás kézilabdázók, a Letizia SC íjászai, az MTK teniszezői és a Törekvés SE vívói kerültek a szavazólapra.

A fiatalok edzője, Bánhidi Ákos a díjat megköszönve arról beszélt, rengeteg embernek köszönhető, hogy a sikereiket elismerve másodszor is elnyerték A hónap műhelye-díjat.

"Magyarországon mintegy harminc éve van jelen a rövidpályás gyorskorcsolyázás, én magam '87-88-ban még nagypályán űztem a sportágat. Egy ember életében hosszú idő három évtized, egy sportág harminc éve viszont nem túl sok. Mégis, hogy a sportág ilyen sikeres és népszerű lett, rengeteg szakember, támogató, szülő volt a segítségünkre" - fogalmazott a felnőtt válogatottat is felkészítő szakember.

A Sportország SC-ben 35 utánpótláskorú és 7 felnőtt gyorskorcsolyázó készül 3 edző közreműködésével. A műhelyben műkorcsolyával és jégkoronggal is foglalkoznak. A rövidpályás gyorskorcsolyázók jelentős számban az olimpiai keretnek is tagjai.

A Sportország gyorskorizói hamarosan a junior országos bajnokságon bizonyíthatnak, majd az Európa-kupa döntőjében szeretnének minél jobb eredményt elérni. A fiataloktól azt is megtudtuk, kiegészítő sportágként tavasztól őszig kerékpároznak, és céljuk, hogy Magyarországot képviselhessék a lillehammeri téli ifjúsági olimpián.

A januári Könönségdíjat a Debreceni Sportcentrum Sportiskola Kézilabda Szakosztálya nyerte. A díjat Dobszai Jenő vette át, aki elmondta, a fél évszázados sportiskola egyik alapító szakosztálya a kézilabda- melyben most mintegy 200 fiatal sportol.

"Nem titkolt szándékunk, hogy olyan, sikeres sportolókat neveljünk, akik a sportiskolából továbblépve élvonalbeli klubokban és akár a nemzeti válogatottban is megállják helyüket" - hangsúlyozta a szakember, aki többek mellett Kis Évát, Siska Pálmát és Juhász Ádámot hozta fel példának.

A következő díjátadóra várhatóan áprilisban kerül sor.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter, videó: Utanpotlassport.hu/Szegő Tibor)

Kapcsolódó cikkek:
Három lillehammeri kvótát szereztek a magyar fiatalok Oszakában
Sportország győzött A hónap műhelye-versenyben - Liu Shaolin vb-ezüstérmesként érkezik