Öt kontinens háromezer sportolója a szegedi sárkányhajó-vb-n

Öt kontinens háromezer sportolója a szegedi sárkányhajó-vb-n

2013. 07. 16.
Megosztás

Öt kontinens harminc országának mintegy háromezer sportolója vesz részt a jövő héten Szegeden sorra kerülő IDBF sárkányhajó-világbajnokságon.

Az esemény hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára közölte, a kormány mintegy hatvanmillió forinttal támogatja a rendezvény lebonyolítását.

"A sárkányhajózás ugyan nem olimpiai sportág, de a közösségteremtő ereje óriási, a sportot kiemelt ágazatként kezelő kormány pedig fontosnak tartja az ilyen események segítését is" - mondta az államtitkár.

Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) elnöke kiemelte, korábban Magyarországon még nem volt olyan világbajnokság, amelynek versenyeit két helyszínen bonyolították volna le. "Nemcsak ezért egyedülálló ez az esemény, hanem azért is, mert a nemzetközi szövetség, az IDBF történetében még nem rendeztek olyan vb-t, amelyen ilyen népes mezőny gyűlt volna össze" - tette hozzá az elnök.

Sziklenka László, az MSSZ elnökhelyettese hangsúlyozta, a sportág őshazájának számító Kína, valamint a többi ázsiai ország válogatottja is indít csapatokat a vb-n, amelyen az elmúlt három világbajnokságon a legtöbb érmet szerzett kanadaiak is rajthoz állnak.

A magyar válogatott, amely a Premier Open, azaz a felnőtt kategóriában címvédő, hat korosztályban 325 versenyzőt indít a vb-n, amelyen az összes korosztály képviselői összecsapnak egymással.

Bocsor Balázs, a vb-címvédő együttes tagja elmondta, a felkészülés hajrájában járnak, már csak az utolsó, apró simítások vannak hátra, majd a hét második felét már pihenéssel töltik.

A 11. sárkányhajó-vb megnyitója jövő szerdán lesz, s ugyanezen a napon rendezik a 2000 méteres táv versenyeit, valamint ekkor tart bemutatót Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a szegedi Huszár Mátyás rakpart felett. A program a Maty-éren csütörtökön az 1000, pénteken az 500, szombaton pedig a 200 méteres futamokkal folytatódik, s vasárnap az újabb 500 méteres versenyekkel zárul.

(Forrás: MTI)