Pingpongasztalokat és ütőket ad iskoláknak a szövetség

Pingpongasztalokat és ütőket ad iskoláknak a szövetség

2013. 12. 11.
Megosztás

Négy asztalitenisz-asztalt és az azokhoz tartozó teljes szettet adott a magyar sportági szövetség a szentlőrinckátai Imre Sándor Általános Iskolának.

A szövetség tájékoztatása szerint a Magyar Olimpiai Bizottság Sport XXI. programjának segítségével biztosították az eszközöket. A négyből két teljes szettet (asztal, háló, ütők, labdák) a szövetség, míg kettőt egy magánszemély bocsátott az iskola rendelkezésére.

A MOATSZ az MTI-nek jelezte, hogy az iskolák, melyekkel a mostanihoz hasonlóan együttműködik a szövetség kétféleképpen használják az asztalokat. Az intézmények egy része délelőttönként a testnevelés órák keretében, másik részük pedig délutáni foglalkozás kereteiben foglalkoztatják a fiatalokat.

A szövetség célja a sportág népszerűsítése, s a tárgyi juttatások mellett szakmai együttműködést is kínál az iskoláknak, hogy a tanárok megfelelően oktathassák a sportág alapjait.

A szerdai ünnepélyes átadáson Nátrán Roland, a szövetség elnöke és Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára mellett Klampár Tibor világbajnok, Póta Georgina Európa-bajnok, valamint Jakab János és Kosiba Dániel korábbi ifjúsági Európa-bajnokok is jelen voltak, sőt, a kiváló játékosok a tanulókkal is játszottak.

(Forrás: mti)