Rg világkupa: csúcsmezőny, Debrecenben az összes vb-első

RG-ünnepre készülnek Debrecenben

2014. 02. 27.
Megosztás

Jók a visszajelzések a közönség részéről a III. Magyar Ritmikus Gimnasztika Világkupa és MTK Kupa Nemzetközi Junior Verseny előtt.

„A háromnapos Világkupa iránt egyrészt komolyan érdeklődnek a debreceniek, de például az utolsó napra egy nagyobb buszos konvoly indul a fővárosból a hajdúsági városba”– mondja Kovács Andrea versenyigazgató.

A sportvezető kiemelte, hogy a március 14-én kezdődő, és 16-ig tartó világversenyen fontos szerepet kapnak az utánpótláskorú RG-sek, ugyanis mindhárom nap a pre-junior és a junior korúak nemzetközi megmérettetésen vesznek részt. „Ez lesz az MTK Kupa, amelyre több iskola is jelezte, hogy a diákjai a helyszínen szurkolnának majd. Biztos vagyok benne, hogy jó hangulatú, színvonalas RG-ünnepnek nézünk elébe” – tette hozzá Kovács Andrea.

A Világkupa helyszíne a Főnix Csarnok lesz, a versennyel kapcsolatos további infókat pedig a http://www.rgworldcupdebrecen.hu/ honlapon lehet elolvasni.
A VK a legnagyobb közösségi portálon is megtalálható, ennek elérhetősége:http://www.facebook.com/rgworldcup2014 .

A részletes program:

2014. március 14. - Péntek

10.00 – 11.00 MTK Kupa - Pre-Junior kategória (szabad, kötél)
11.30 - 14.50 MTK Kupa - Junior kategória kvalifikáció (karika, labda)
16.00 Megnyitó ünnepség
16.30 – 19.30 Világkupa – Felnőtt egyéni összetett kvalifikáció (karika, labda)
20.00 – 20.50 Világkupa – Felnőtt együttes kéziszercsapat kvalifikáció (10 buzogány)

2014. március 15. - Szombat

10.00 – 11.00 MTK Kupa - Pre-Junior kategória (karika, labda)
11.30 - 14.50 MTK Kupa - Junior kategória kvalifikáció (buzogány, szalag)
14.55 Eredményhirdetés – MTK Kupa (pre-junior egyéni csapat és finálé; junior egyéni csapat)
16.30 – 19.30 Világkupa – Felnőtt egyéni összetett kvalifikáció (buzogány, szalag)
20.00 – 20.50 Világkupa – Felnőtt együttes kéziszercsapat kvalifikáció (3 labda/2 szalag)
21.00 Eredményhirdetés - Világkupa (egyéni összetett, együttes kéziszercsapat összetett)

2014. március 16. - Vasárnap

10.00 – 10.25 MTK Kupa finálé Junior kategória (karika)
10.25 – 10.50 MTK Kupa finálé Junior kategória (labda)
10.50 – 11.15 MTK Kupa finálé Junior kategória (buzogány)
11.15 – 11.40 MTK Kupa finálé Junior kategória (szalag)
12.00 Eredményhirdetés – MTK Kupa (karika, labda, buzogány, szalag)
12.30 - 13.00 Világkupa finálé – Felnőtt egyéni (karika)
13.00 – 13.30 Világkupa finálé - Felnőtt egyéni (labda)
13.40 – 14.30 Világkupa finálé – Felnőtt együttes kéziszercsapat (10 buzogány)
14.40 – 15.10 Világkupa finálé - Felnőtt egyéni (buzogány)
15.10 – 15.40 Világkupa finálé - Felnőtt egyéni (szalag)
15.50 – 16.40 Világkupa finálé – Felnőtt együttes kéziszercsapat (3 labda/2 szalag)
16.50 Eredményhirdetés - Világkupa (finálé és együttes kéziszercsapat finálé)
17.30 Gálaműsor

(Forrás: torna szövetség)