Plagányi Zsolt szerint gyógyult könyökkel Cseh László mindent vihet Netanyában

Sport 2015: Cseh László - Új utakon, régi fényben

2015. 12. 06.
Megosztás

A MOB szerkesztésében és kiadásában a héten jelent meg a Sport 2015, mely a Líra terjesztésében már kapható az üzletekben. Az több mint 500 oldalas évkönyvben mintegy 70 szerző írása szerepel, a mob.hu most induló sorozatában - az előző évhez hasonlóan - ezekből szemezgetünk. Kezdjük mindjárt Cseh Lacival. A többszörös világbajnok úszó kétszeresen is aktuális, hiszen - mint Pásztory Dóra interjúja is utal rá - a héten ünnepelte 30. születésnapját, másrészt a napokban zajló rövid pályás Európa-bajnokságról is szállítja az aranyat...

Cseh Lászlónak tíz évet kellett várnia második világbajnoki címére. Edző- és klubváltáson keresztül vezetett vissza az út a dobogó legfelső fokára. Immáron Plagányi Zsolt irányításával abban az évben nyert világbajnoki érmet mind a három pillangószámban, amelynek végén ünnepli 30. szülinapját. A kazanyi világbajnokságon visszavonhatatlanul a sportág legendái közé lépett, többszörösen írt úszósport-történelmet teljesítményével. A sikert azzal koronázta meg, hogy feleségül vette barátnőjét. Készen áll Rióra, hogy ötödik olimpiáján valóra váltsa legnagyobb álmát: olimpiai bajnok legyen. Harmincegy évesen a 200 pillangó egyik legnagyobb esélyesének számít.

Életed egyik legjobb éve a 2015-ös?

Reménykedtem benne, hogy egyszer lesz egy ennyire jó évem. Azt azért nem gondoltam, hogy itt fogok tartani 30 évesen. Arra számítottam, hogy a londoni olimpiáig kihúzom valahogy, de hogy utána is még ilyen sikerek várnak rám, arra nem.

Az esküvőszervezésből mennyire vetted ki a részed?

Egy-két dologban próbáltam segíteni, de a feleségem intézte az előkészületek nagy részét. Neki köszönhető, hogy minden tökéletesen meg lett szervezve és remekül sikerült a nagy nap.

Nem is kísért el Kazanyba?

Nem, de nem az esküvő miatt. Jobban szeretem, ha itthonról szurkol. Talán furcsán hangzik, de így könnyebben tudjuk tartani a kapcsolatot. Egy nagy világversenyen sokszor nehéz és macerás összehozni egy találkozót a családtagokkal, nem lehet nyugodtan leülni beszélgetni. Volt, hogy elkísért, de arra jutottam, hogy rám jobb hatással van, ha ő otthon van a saját, megszokott környezetünkben. Így nem azon kell gondolkodnom, hogy egy idegen városban hol tudunk összefutni, váltani pár szót.

Kilenc éve vagytok együtt, sikeres és nehéz időszakokban is ott volt melletted. Mennyire vonod be az úszással kapcsolatos döntéseidbe?

Mindent megosztok vele. Amikor felmerült bennem az edzőváltás gondolata, arról is neki beszéltem először. Már a londoni olimpia előtt éreztem, hogy valami nincs rendben, nem úgy alakulnak az eredményeim, ahogy azt szeretném. Már akkor elkezdtem változtatni néhány dolgon. Voltak biztató jelek, úgy éreztem, jól ment a felkészülés, majd jött a hidegzuhany Londonban, amikor nem jutottam döntőbe 400 vegyesen. Nagyon megviselt, újra meg kellett találnom önmagam és azt, hogy pontosan mire is van szükségem. Az edzőváltáshoz a végső lökést végül az adta meg, amikor Bernek Péter világcsúcsot úszott a tavalyi rövidpályás vb-n, miután elbúcsúzott Turi Györgytől és Nagy Péterrel kezdett el készülni.

Nehéz volt rátalálni arra az edzőre, akire a mostani Cseh Lacinak szüksége van?

Nem sok név merült fel. Kezdetektől fogva Zsolt (Plagányi Zsolt – a szerk.) neve szerepelt első helyen a listámon, úgyhogy őt kérdeztem meg először. Mivel azonnal igent mondott, nem kellett tovább gondolkodnom.

Pontosan mit kerestél?

Kicsit másfajta edzésszemléletet, de leginkább egy olyan embert, aki nyitott az újdonságokra. Igazából nem volt semmi komoly nézeteltérés Gyuri bácsival sem, azt gondolom, most is normális a kapcsolat köztünk. Egyszerűen éreztem, hogy nem fejlődöm, nem tudok versenyezni és nem jöttek ki azok az eredmények, amelyek az edzések alapján bennem voltak. Rengeteg módon próbáltam ezen túllendülni. Végül be kellett látnom, hogy másfajta edzésvezetésre van szükségem.

Egyre több a fiatal, sikeres edző a magyar úszósportban, akik újfajta módszerekkel próbálkoznak. Egyfajta generációváltás zajlik?

Nagyon remélem, hogy igen. Úgy érzem, ez az egyetlen esélyünk, hogy tartsuk a lépést a világgal. Fel kell ismerni azt, amikor szükség van a váltásra és fel kell vállalni az új, néha szokatlan módszereket is.

Ennek azért része az is, hogy a sportolók is nagyobb bizalommal fordulnak az edzők iránt, egyre többen vállalják fel a váltás kockázatát.

A sportolók is látják a pozitív példákat, látják a sikereket egy-egy edzőváltás után, így van létjogosultságuk ezeknek a döntéseknek. Annak ellenére, hogy még mindig nem igazán elfogadott, ha valaki klubot vált. Nagyon negatív légkör övezi ezt a döntést, miközben szerintem mindenkinek szíve joga eldönteni, hol szeretne készülni. Ezt nem is igazán a saját bőrömön éreztem, alig kaptam negatív kritikát, inkább azok esetében láttam, hogy mennyire nehéz helyzetbe kerültek, akik előttem hoztak meg egy ilyen döntést.

Téged nem is viselt meg, hogy ennyi év után elhagytad a Kőbánya SC-t és Turi Györgyöt?

Nem, sőt, inkább feltöltött. Már az első edzésen azt éreztem, hogy jól döntöttem és megérte váltani. Engem az sem lepett meg, hogy ennyire gyorsan ilyen látványos eredmény született a vb-n. Igazából erre készültünk.

A legtöbb úszó elvégzi a feladatot, amit mondanak neki, nem foglalkozik a miértekkel. Te viszont elvégezted a TF-en az egyéves edzői képzést és a váltáson is az látszik, hogy sokkal jobban részt veszel a saját felkészülésedben. Mióta van ez így?

Nem volt ez mindig így, de ahogy éreztem, hogy valami nem stimmel, úgy kezdtem egyre többet olvasgatni, utánajárni az újdonságoknak. Annyira sok új módszer ütötte fel a fejét a sportágban, hogy egyszerűen jobban bele kellett ásni magam az elméleti háttérbe is. Ezáltal sokkal nagyobb a rálátásom a saját felkészülésemre is. Sokkal könnyebb úgy edzeni, hogy értem, mi miért történik, mit miért csinálunk.

Most mindent teljesen másképp csinálsz? Más gyakorlatokkal melegítesz be? Más távokat úszol?

A szárazföldi gyakorlatokon változtattunk picit, de azért nagyon sok minden megmaradt korábbról, csak picit újragondolva, újraértelmezve. A vízi edzések viszont teljesen mások, ezek tükrözik leginkább azt a másfajta gondolkodást és módszert, ami miatt váltottam. Az egyik ok, ami miatt Zsoltot választottam, hogy nagyon jól tud együtt dolgozni a Sportkórházban működő teljesítménydiagnosztikai csapattal, amely nagyon sokat segít a felkészülésben.

Pontosan mit jelent a teljesítménydiagnosztika?

Nemcsak az edzéseken és versenyeken zajló biokémiai folyamatokat figyeljük, hanem rendszeresen nézünk például ébredés utáni értékeket, versenyek utáni regenerációs időszakban hogy reagál a szervezetem. Rengeteg olyan mérőszám és mérési lehetőség van, amely objektív képet tud visszaadni a szervezetről. Rendkívül hasznos információkkal szolgálnak az edzések összeállításához.

Úgy érzem, hogy ez nagyon fontos része a sikeremnek és talán ez az egyik kulcsa annak, hogy még harminc évhez közel is világbajnok tudtam lenni 200 pillangón. Világszinten már korábban elkezdték alkalmazni ezeket a módszereket, mégis azt gondolom, hogy amit most mi csinálunk teljesítménydiagnosztikában és edzéselméletben, az elég különleges.

Nem bántad meg, hogy nem váltottál előbb?

Az ember utólag mindig okosabb és tisztábban lát dolgokat, de teljesen felesleges a múlton rágódni. Ez a világbajnoki cím sok mindenért kárpótolt, sok mindent letisztázott bennem, úgyhogy most nincs bennem hiányérzet.

Phelps egy nappal a győzelmed után jobb időt úszott az amerikai bajnokságon, mint amivel nyertél. Ez sem árnyékolta be a győzelmet?

Nem, mert két külön versenyen elért eredményt lehetetlen összehasonlítani. Egy amerikai bajnokságon én sem úgy versenyeztem volna, mint a világbajnokságon. Egészen más lelkiállapotban van az ember egy nagy világversenyen és egy hazai bajnokságon. Biztos, hogy én is bátrabban taktikázok, versenyzek egy kisebb versenyen, mint amikor a vb-arany a tét.

Másképp úsztál az országos bajnokságon?

Ott betegen álltam rajthoz, ami alaposan visszavetett. Ennek ellenére már ott is jól ment a versenyzés, de sokkal gyengébb erőállapotban voltam, mint a vb-n. Muszáj volt felszívnom magam, hogy olyan időt ússzak, amivel én lehetek az egyik magyar induló Kazanyban.

Segített az, hogy csatáztál Kenderesi Tamással, aki végül egy hajszállal, de előtted végzett?

Csatának nem nevezném, mert semmit nem láttam belőle a verseny alatt, de tudtam, hogy ott van és mennem kell. Pont a Phelpsszel kapcsolatos kérdésre visszatérve én az ob-n erősebben kezdtem, amit nem biztos, hogy máshol be mertem volna vállalni. Minden verseny más és más taktikát kíván. Ettől függetlenül azért Phelps ideje jelzésértékű, mindenképpen kell vele számolni.

Jövőre ötödször találkoztok olimpián, de most először úgy, hogy te vagy a 200 pillangó világbajnoka. Az olimpiai aranyérmed a rajtodban lehet?

Abszolút azt gondolom, hogy igen. Eddig nem kellett akkora hangsúlyt fektetnem a rajtra, úgyhogy nem is tudom, hogyan kell jól rajtolni. Egy egész mozdulatsort kell átrendezni, úgyhogy ez egy nagy feladat lesz, de hiszek abban, hogy rengeteg gyakorlással lehet fejlődni. Nagyon sok videót kell készíteni a mozdulatról és folyamatosan elemezni a látottakat. Mindezt olyan rajtkövön, mint amilyenről a világversenyeken is indulunk. Reméljük, itthon is lehetőségünk lesz erre, de ha nem, akkor el kell menni olyan helyre, ahol van ilyen rajtkő.

A te számaidban mindig voltak hazai ellenfelek is. Ez jelentett előnyt?

Mindig jó, ha vannak itthon is jó versenyek, erős ellenfelek, mert annál nincs rosszabb, amikor az ember egyedül úszik. Úgy nagyon nehéz felmérni a gyengeségeket, a hibákat. A verseny az alapja mindennek. Nem az, hogy mindig minden számot megnyerjek, hanem, hogy mindig úgy versenyezzek, hogy még a nyolcadik helynek is legyen jelentősége és értelme.

Mégsem versenyzel túl sokat külföldön.

Nem is a versenyek, inkább az utazás miatt nem indulok olyan sok külföldi versenyen. Egy hosszabb úthoz egyszerűen már nincs türelmem. Jónak tartom azt is, amit Katinkáék csinálnak, de nekem már nagyon figyelnem kell a testemre és a regenerálódásomra. Nem zsigerelhetem ki végletekig a szervezetemet. Nagyjából már körvonalazódtak a jövő évi utazások is, talán még a versenynaptár alakul egy kicsit, de a fontosabb állomások már megvannak.

Lesz Cseh-Phelps csata Rio előtt?

Még az sem kizárt, mert minden év végén megrendeznek egy Amerika-Európa összecsapást, amelyre meghívásos alapon állítják össze a csapatokat. Ide hívtak engem is, és ha Phelps elindul az amerikai csapatban, akkor lehet, hogy találkozunk még idén a medencében.

Ez segítene?

Nincs ennek jelentősége. Minden verseny segít és számít, amin erős ellenfelekkel csatázhatok. Nem kell, hogy feltétlenül Michael Phelps legyen az. Nem kizárólag adott versenyző ellen kell készülni, inkább az óra ellen.

Az olimpián is az idő számít?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Ott persze az aranyérem a cél, de azért az óra ellen is tudni kell versenyezni.

A vb-döntőben is így volt?

Hellyel-közzel a saját tempómat úsztam, de hamarabb nyitottam meg a hajrát, mint ahogy megbeszéltük, úgyhogy ott inkább a versenyhelyzetre reagáltam. Azért engem is el tud kapni a hév.

A versenyen is másképp viselkedsz, mint korábban?

A napi rutinomon is változtatnom kellett, hogy magabiztosabban állhassak fel a rajtkőre. Az egész versenyzéshez való hozzáállásom változott. Más hangulatban, teljesen másképp zajlik a bemelegítés, más időpontokban megyünk le az uszodába.

Az izgalom is más volt?

Nem, az mindig ugyanolyan. Talán azért voltam egy picit nyugodtabb, mert sok pozitív visszajelzést kaptam a formámról évközben, jól mentek a versenyek. Jó formában éreztem magam. Az utóbbi években nem nagyon volt ilyen. Mindig történt valami évközben, ami miatt nem éreztem tökéletesnek az elvégzett munkát.

Ezek mennyire voltak pszichoszomatikus tünetek?

Nagyon sok volt, aminek kapcsán én már akkor tudtam, hogy fejben nincs rendben valami.

Nagyon mély nyomot hagyott bennem, hogy Londonban nem jutottam tovább 400 vegyesen. Ezzel nem is ott rögtön szembesültem, hanem az utána lévő években esett le, hogy innen ered egy csomó probléma és ezen kell dolgoznom.

A visszavonulás sosem fordult meg a fejedben?

Nem, mert éreztem, hogy még nem adtam ki a maximumot, maradt még bennem.

Ezek szerint, ha mondjuk Londonban jól sikerül a vegyes, akkor ma már nem is úsznál?

Elképzelhető, hogy akkor már nem találnék motivációt. Ha nyertem volna az olimpián, akkor nem biztos, hogy 29 évesen megtalálom azt, amiért fel bírok kelni hajnali 5-kor.

Sokkal nehezebb harminc évesen felkelni, mint húsz évesen?

Nem, ebben nincs semmi változás, mindig ugyanolyan nehéz. Én mindent megtettem azért, hogy megszokjam, de sosem sikerült. Talán annyiban más most, hogy amikor felkelek, akkor tudom, hogy a nap folyamán lesz lehetőségem még visszafeküdni kicsit. Reggel az az első, hogy végiggondolom, mikor aludhatok legközelebb. Ez a tudat kell ahhoz, hogy el tudjam kezdeni a napomat.

A fizikai állapotodon érzel valami változást? Nem az lenne az ideális, ha a 20 éves testünkkel tudna felkészülni a 30 éves agyunk?

Talán meglepő, amit mondok, de nem érzem, hogy bármi is nehezebb lenne 30 évesen. Egyáltalán nem érzem magam ennyi idősnek. Az utóbbi időben sikerült annyit változtatni a felkészülésen, hogy nagyon jól érzem magam a bőrömben.

Gyakorlatilag nem hagytál ki nagy világversenyt a pályafutásod során, egyszer sem engedélyeztél magadnak pihenőt. Miért volt ez így?

Amikor benne van az ember a mókuskerékben, akkor nehéz kiszállni. Jól jött, hogy félévente van egy nagyobb verseny, amire lehet készülni. Peking után majdnem fél évet kihagytam és nagyon nehéz volt visszaállni. Hónapokig azon dolgoztam, hogy arra a szintre visszahozzam magam, hogy elkezdhessek rendesen edzeni. Ha meg nem versenyekre készülök, akkor mi értelme az edzéseknek? Sokkal könnyebb úgy úszni, hogy valamire készül az ember.

Jövőre olimpia, diploma és jöhet a gyerek is?

Legyen így. Elég nehéz lenne akkor ezt az évtizedet felülmúlni.

Phelps visszatért

A 2012-es londoni olimpia után hivatalosan is befejezte pályafutását Michael Phelps, ám nem tartott sokáig az uszodán kívüli élet. 2014 áprilisában jelentette be visszatérését. Az év szeptemberében ittas vezetésért és gyorshajtásért letartóztatták, amit az amerikai úszószövetség 6 hónapos eltiltással büntetett, emellett a világbajnokságra sem utazhatott ki. Nagy vitákat váltott ki a döntés, főleg azután, hogy az amerikai csapat minden idők leggyengébb világbajnoki szereplését produkálta. Phelps viszont a kazanyi viadallal egy időben San Antonióban 100 és 200 pillangón, illetve 200 vegyesen is jobb időt úszott, mint a szám világbajnoka.

Sporttörténelem

Cseh László az első olyan férfiúszó, aki ugyanabban az úszásnemben minden távon érmet nyert világbajnokságon: 50 pillangón bronz-, 100 pillangón ezüst-, 200 pillangón aranyéremmel tért haza. Ő a 200 pillangó legidősebb világbajnoka, ráadásul kazanyi sikerével pályafutása során hat egyéni számban állt világbajnoki dobogón. Ez még soha egyetlen úszónak sem sikerült, ahogy az sem, hogy 10 év és 5 nap teljen el két világbajnoki címe között. Tizenegy érmével minden idők legsikeresebb magyar úszójává vált a világbajnokságok tekintetében.

Háromból egy

Egy számban két versenyző indulhat egy nemzetből a világbajnokságon. Erre a két helyre hárman is pályáztak a magyar úszók közül. Az újdonsült ifjúsági olimpiai bajnok Kenderesi Tamás és a tavalyi Eb-ezüstérmes Biczó Bence is első felnőtt világbajnokságán vehetett volna részt, ha legyőzi Cseh Lacit az országos bajnokságon. Ez Kenderesinek sikerült is, Biczó viszont csak harmadik helyen végzett, ráadásul Laci jobb idővel lett második, mint ő a berlini Európa-bajnokságon. Úgy tűnt, Biczó Bence nézi fotelből a vb-t, de a kiutazás előtt egy nappal Kenderesi Tamásnak is le kellett mondania az indulást autoimmun betegség miatt. Ilyen későn már nem lehet nevezést leadni, így a rendkívül erős magyar mezőnyből végül csak Cseh Laci állt rajthoz Kazanyban.

(Sport 2015/Pásztory Dóra, fotó: MOB/Szalmás Péter)