Bemutatták a Sport 2015 évkönyvet

Bemutatták a Sport 2015 évkönyvet

2015. 12. 03.
Megosztás

A Magyar Olimpiai Bizottság bemutatta a saját kiadásában és szerkesztésében megjelent sportévkönyvet, a Sport 2015-öt, a kiadványt Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó Bence főtitkár méltatta.

A több mint 500 oldalas évkönyvet mintegy ezer fotó színesíti és közel negyven oldalas melléklet teszi még tartalmasabbá. A Sport 2015 elkészítésében több mint 70 szerző vett részt. A sportévkönyv, miként az elmúlt több mint 25 évben, nemcsak a MOB, a magyar sport ünnepe, de a hazai sportújságírásnak is fontos dokumentuma.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója, a könyv főszerkesztője elmondta, hogy a kiadvány elkészítésében együttműködtek a Magyar Sportújságírók Szövetségével, a kiadványban nívódíjas szerzők is megjelentek. Az igazgató-főszerkesztő hozzátette, hogy, mivel a könyv novemberi lapzártáját követően még akadnak magyar szempontból fontos sportesemények, ezért január végén várható egy bővített kiadás.

A magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki kijutása még épp befért a kiadványba, ami időben elkészült ahhoz, hogy a karácsonyfa alá kerülhessen.

Borkai Zsolt gratulációját fejezte ki azoknak, akik közreműködtek a színvonalas kiadvány elkészüléséhez. "Bízom benne, hogy minél több sportbarát fogja lapozgatni!" - hangsúlyozta a MOB elnöke.


Szabó Bence MOB-főtitkár is elismerően beszélt a kiadványról, hozzátéve: "saját készítést nem illik dícsérni". "A Sport 2015 egyszerre enciklodédikus és bulváros is. Sokszínűségét mutatja, hogy teret ad az olimpiai és a nem olimpiai sportágak sikereinek egyaránt."

A vívó olimpiai bajnok sportvezető kiemelte, hogy a riói felkészülésről és kvalifikációról, a kvótahelyzetről ugyan úgy olvashatunk benne, mint a férfi szinkronúszókról, vagy "Fecsó bá"-ról, akár Juhász Rolandék labdarúgósikeréről, továbbá helyet kap benne korabeli dokumentumokkal és fotókkal egy MOB 120 éves visszatekintés, valamint egy 2024-es olimpiarendezési előretekintés.


Az eseményen több élsportoló is részt vett, többek közt Juhász Roland labdarúgó, Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás és Szalai Tamás kajakos és Lőrincz Viktor birkózó.

A háromszoros olimpiai bajnok kajakos Kammerer Zoltán arról beszélt, hogy számára több jelentős eredményt hozott a 2015-ös esztendő. A milánói kvalifikációs világbajnokságon második helyezésével kvótát szerzett Rióra, két számban is nyerni tudott a bakui Európa Játékokon, valamint bizonyította, hogy még mindíg az egyik legjobb kajakos a hazai mezőnyben. A hatodik olimpiájára készülő sportoló, akit a könyvben példaképként mutatnak be, azt is elmesélte, hogy edzőjével, "Kati nénivel" azon versenyeznek, ki folytatja tovább karrierjét, nekivágnak-e az újabb olimpiai ciklusnak.

A Sport 2015 a Líra terjesztésében kapható az üzletekben a tavalyi áron, 7940 forintért.

(MOB, fotó: MOB/Szalmás Péter)