Szabó Bence: Elképesztően jól szerepeltek a magyar fiatalok Nanjingban

Szabó Bence: Elképesztően jól szerepeltek a magyar fiatalok Nanjingban

2014. 09. 05.
Megosztás

A kétszeres olimpiai bajnok vívó-sportvezető, Szabó Bence akár jubilálhatott is volna az idei ifjúsági olimpián: a nanjingi volt a tizedik ötkarikás játékok, amin részt vett. A MOB főtitkára a kínai multisportesemény több programját megtekintette, a helyszínen elsők között gratulált több magyar fiatal sikeréhez.

Szabó Bence háromszor versenyzőként (Szöul, Barcelona, Atlanta), egyszer klubelnökként (Sydney, UTE), kétszer szövetségi kapitányként (Athénban magyar, Pekingben venezuelai), Londonba a MOB sportigazgatójaként, Szocsiba a szervezet főtitkáraként utazott. A sportvezető sportigazgatóként vett részt az innsbrucki, főtitkárként a nanjingi ifjúsági olimpián.

- Mondják, Nanjing – persze jó értelemben – egy kicsit túlteljesítette küldetését…
- Az ifjúsági olimpiával kapcsolatban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság célja egy „legyengített” felnőtt olimpia megrendezése. A kínaiak ezt nem tartották be, hiszen fantasztikus, profi ötkarikás játékokat szerveztek óriási emberanyaggal, logisztikával, látványos külsőségekkel, mintha csak felnőtteknek rendezték volna. Hatalmas élményt jelentett részt venni ezen a monumentális eseményen.

- Mit profitálhatnak a fiatalok egy ifjúsági olimpiából?
- Egy ilyen esemény a fiataloknak több okból is nagyon jó. Korán hozzászoknak, milyen érzés, amikor a gombóc a torkukban van, amikor az adrenalin „fent” van. Olimpiát négyévente rendeznek, egy élsportolónak akkor kell csúcsformában teljesítenie, és ezt már 15-18 éves korukban megtapasztalhatják ezek a gyerekek. Másrészt kulturális és edukációs programokon vehetnek részt, megismerhetik más nemzetek kultúráját, de büszkék lehetnek saját hazájuk standjára is, vagy éppen értékekkel találkozhatnak a fair play sátorban is. Ugyanakkor egy olimpiai csapatban kiváló közösségnek lehetnek részesei, szurkolhatnak egymásnak, mely szintén motivációt jelent számukra a jövő szempontjából.

- Magyarország a nem hivatalos összesített éremtáblázat nyolcadik helyén végzett mintegy 200 ország közül. Szingapúrban hasonló eredményt értünk el összesítésben. Ezt hogyan értékeli?
- Elképesztően jól szerepeltek a magyar fiatalok Nanjingban. A huszonnyolc érem szenzációs teljesítmény! A nem hivatalos éremtáblázaton olyan országokat előztünk meg, mint az Egyesült Államok vagy Németország. A miniszterelnök úr fogadta az érmeseket és edzőiket a minap. Orbán Viktor akkor azt mondta, nincs egy másik mérőszám, amivel a két országot megelőznénk, és a magyar fiatalok ott az ifjúsági olimpián ezt megtették. A kormányfő sportszeretetét mutatja, hogy egy óra negyven percet töltött ezekkel a gyerekekkel és az edzőikkel a Parlamentben, ami láthatóan mindenki számára nagy élményt jelentett. Óriási motivációt jelent számukra, hogy látják, a Magyar Kormány mennyire megbecsüli és támogatja a sportot és a magas szintű sportteljesítményt. Az eredményeket illetően csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Tizenhat sportágban vettünk részt az ifjúsági olimpián. Ötvenhét versenyző közül huszonhárom lett érmes, további tizenőt pontszerző, azaz negyedik-hatodik helyezett. Tizenkét sportágban érmet nyertünk, tizenháromban pontot szereztünk, mindez kiváló teljesítmény. Vegyük figyelembe, hogy nem két-három húzósportágban értük el néhány versenyzővel az érmet jelentő eredményeket, hanem tizenkettőben, ami széles palettát és a magyar sport erejét mutatja. Szakmailag azonban megjegyeznék valamit. Felmerül a kérdés, hogyan lehet, hogy tizenkét sportágban a világ élvonalában vagyunk, labdarúgásban pedig nem, holott többszörös támogatást kapnak a többihez képest. A sikersportágakban – mint Nanjingban is láthattuk –, az úszásban, kajak-kenuban, öttusában, vívásban, vagy akár atlétikában vérrel-verejtékkel készülnek a fiatalok. A fizikális képzés a megítélésem szerint a labdarúgásban nincs azon a színvonalon, mint az említettek esetében, szemléletbeli eltérés tapasztalható. Érdemes megnézni, mennyit úsznak, futnak azok a gyerekek, akik eljutottak az ifi olimpiára. Emlékszem, amikor én voltam ifjúsági korú versenyző, vívóként, az edzőtáborban reggeli előtt futottunk tíz kilométert, majd erre jött még napi két kimerítő edzés. Olyan fizikai állapotba kerültünk, hogy az egész versenyszezont megalapoztuk vele, majd formában tartott minket.

- Maradjunk a labdajátékoknál. A lány kosárlabdázók épp, hogy lemaradtak a dobogóról.
- Kosárlabdában is elindult itthon egyfajta építkezés. Tehetséges fiataljaink vannak, fizikailag a legjobbakkal is fel tudtuk venni a versenyt. Játszottunk az USA ellen, ráadásul igen szoros meccset, melyet majdnem megnyertünk. A játékokon végül negyedikek lettünk, ami nagyon jó eredmény egy olyan tornán, ahol a világ korosztályos legjobbjai lépnek pályára, szép jövőt sejtet a fiatal játékosaink számára.

- Fábián László sportigazgató korábban úgy nyilatkozott, jó úton jár a magyar sport az utánpótlás területén. A MOB főtitkárának mi a konklúziója Nanjing után?
- Bizakodó vagyok a jövő sportsikereit illetően. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a MOB utánpótlás-programjai, az egymásra épülő Sport XXI., Sportiskolai- és Héraklész programok továbbra is jó irányba haladnak, mondhatni: jó helyre megy a pénz. Feladatunk megtalálni, segíteni és még koncentráltabban támogatni a meglévők mellett azokat a további műhelyeket is, ahol eltökélt, megszállott sportolókkal és edzőkkel komoly sportszakmai munka folyik, és újabb nagyszerű eredményekre lehetnek képesek.

(MOB/Vasvári Ferenc, fotó: MOB/Szalmás Péter és Facebook)