Több százan búcsúztak a buszbalesetben elhunyt győri klubigazgatótól

Több százan búcsúztak a buszbalesetben elhunyt győri klubigazgatótól

2013. 09. 14.
Megosztás

Több százan vettek részt a győri szabadhegyi temetőben a múlt szombati buszbalesetben elhunyt Tapodi Péter, a HAT-AGRO UNI Győr női kosárlabdacsapat klubigazgatójának búcsúztatásán.

A 45 éves szakembertől többek között a baleset következtében szintén elhunyt vezetőedző, Fűzy Ákos özvegye és gyermekei, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének vezetése, a sportág jeles hazai képviselői - például Rátgéber László korábbi szövetségi kapitány -, valamint az Uniqa Euroleasing Sopron együttesének tagjai is végső búcsút vettek. A győri gárda játékosai közül azok lehettek ott a búcsúztatáson, akik már nem szorulnak kórházi ápolásra.

Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke méltatta Tapodi Péter munkásságát. Azt mondta, a szakember halálával nemcsak családját, hanem a magyar kosárlabdázást is hatalmas veszteség érte. Győr város nevében Simon Róbert Balázs alpolgármester beszélt. Úgy fogalmazott, hogy Tapodi Pétert gyorsan befogadta a város, mert Fűzy Ákossal együtt nagyon sokat tettek és sikeresen tevékenykedtek Győr kosárlabdasportjának felemeléséért.

A klub nevében Fűzy András elnök búcsúzott az elhunyt klubigazgatótól. Személyes hangvételű beszédében megemlítette, hogy Tapodi Péter életében a kosárlabda mellett egyre nagyobb szerepet kapott párja és kétéves gyermekük, Tamara is. Hozzátette, a klubigazgató halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar és a győri kosárlabdasportot.


Felébresztették a győriek gyúróját

Felébresztették az eddig mesterségesen mélyaltatásban tartott Burdi Szabolcsot, a múlt héten szombaton buszbalesetet szenvedő Hat-Agro Uni Győr női kosárlabdacsapat egyik súlyos sérültjét.

A gyúrót a balesetet követően megműtötték, majd gyógyulása érdekében eddig mélyaltatásban tartották.

A Nemzeti Sport úgy tudja: a sportember a körülményekhez képes jól érzi magát, tudja, hogy mi történt a csapatot szállító busszal. Látogatóit felismerte, mindez bizakodásra ad okot a mielőbbi teljes felépülését illetően.

(Forrás: MTI, NSO)