Torna, OB: Babos kettő, Makra öt aranyérem

Torna, OB: Babos kettő, Makra öt aranyérem

2014. 09. 01.
Megosztás

A tornászok háromnapos országos bajnokságán Makra Noémi (a képen) öt aranyérmet szerzett, míg Babos Ádám duplázott az aranyak számát tekintve. A szerenkénti finálék második napján Makra a gerendát és a talajt is megnyerte, Babos korláton győzött, Hidvégi Vid nyújtón, Vadászfi Ákos pedig ugrásban lett országos bajnok.

A férfiaknál az egyéni összetett bajnok Babos Ádámot vasárnap sem lehetett megállítani, minden éremből nyert most is egyet.
Elsőként ugrásban lett bronzérmes, ahol egyébként többen is rontottak, itt szép ugrásokkal Vadászfi Ákos állhatott a dobogó tetejére. A ferencvárosi Babos elegáns gyakorlatot adott elő korláton, ennek az aranyérem lett a jutalma. A nyújtó is jól sikerült, ez pedig az ezüstérmet hozta számára. Így összességében két arany-, két ezüst-, és két bonzéremmel, továbbá egy negyedik hellyel zárta az ob-t legeredményesebb férfiként.

Hidvégi Vid Achilles-problémája ellenére a szerenkénti finálék második napján is jól teljesített. Bár elmondása szerint nem az érmek bezsebelése, hanem a gyakorlatok tökéletes kivitelezése volt a célja, így is begyűjtött vasárnap két érmet, egy aranyat nyújtón és egy bronzot korláton.

Nyújtón Vecsernyés Dávid nagygyakorlatával állt elő, ám a végén hibázott, így a harmadik helyen végzett. BHSE-s csapattársa, Kállai Zoltán szombati lólengés aranya után korláton remekelt, ahol a második helyet szerezte meg.

A nőknél ismét Makra Noémi teljesített a legjobban, aki ugyan leesett a gerendáról, de nem volt kérdéses győzelme. Talajon új gyakorlatát mutatta be, és látszott rajta, hogy szívéhez közel áll az új koregráfia.

Gerendán Divéky Luca lett a második, aki kedvenc szerén jól szerepelt, elmondása szerint ebben a gyakorlatában több kötés van, mint a korábbiban, de most volt, amit kihagyott. Divékynek egyébként december óta az ob volt az első versenye, mivel a tavaszi szezonban, az érettségire és a továbbtanulásra koncentrált, mely akadályokat sikeresen vette.

A kisebb vállsérüléssel bajlódó olimpikon, Böczögő Dorina két szeren is finálés volt. Gerendán utolsónak szólították, és mivel ezen a szeren többen is leestek előtte, állítása szerint nagyon szerette volna hibátlanul előadni a gyakorlatot, de túlizgulta, ő is leesett, így csak negyedik lett. Ezen viszont úgy felbosszantotta magát, hogy talajon nem az eredetileg tervezett leépített gyakorlatot, hanem nagygyakorlatát adta elő, ez pedig a második helyet hozta.

Az országos bajnokságon két kiváló utánpótlás korú sportoló is megjelent, akik most érkeztek haza remek eredményekkel a nanjingi ifjúsági olimpiáról. Vasárnap Kardos Botond nézte végig a versenyt, aki korláton szerzett ezüstérmét is magával hozta, mindenki nagy ovációval fogadta, hiszen az érem mellett számos pontszerző helye is volt. Szombaton Dévai Boglárka jelent meg a Körcsarnokban, akinek legjobb eredménye az ugrásban elért 6. helyezés volt Kínában.

Az ob a nők számára vb-válogató is volt egyben, a férfiak pedig már korábban túl voltak az első válogatón, a helyezési pontokról hétfőn tájékoztatunk. Babosék számára a második vb-válogatót szeptember 6-án, szombaton 11 órától a Tornacsarnokban rendezik, míg Makráéknál a két hét múlva rendezendő szombathelyi Swietelsky GP lesz a második válogató.

Makra Noémi:
Nagyon reménykedtem abban, hogy mind az öt aranyérem az én nyakamba kerül, csak jobb lett volna, ha hibátlanok a gyakik. Szerintem a mai finálékban jobban voltak a gyakorlatok, mint a selejtezőben, a gerendán ugyan most leestem az új elememből, de ezt kivéve jól sikerült. Igazán nem is tudom, miért pottyantam le, mert a szokásoktól eltérően most nem izgultam. A talajon a gimnasztikák jobban mentek, szeretem ezt a gyakorlatot, három év után új a zeném és a koreográfiám is.

Babos Ádám:
Nagyon örülök, hogy a férfiak közül egyedül nekem sikerült dupláznom, és két aranyat nyernem ezen az országos bajnokságon. Úgy érzem, a sok munka meghozta a gyümölcsét. A mai korlátarany is örömmel tölt el, utolsónak léptem a szerhez, teljesen nyugodtam, tisztán csináltam meg a gyakit, ugyan a kiinduló pontszámom nem olyan magas, de a kivitel mindig megemeli a végeredményt. A nyújtóezüst azért is jelent nekem sokat, mert a nyújtó mumus szerem. Itt is nyugodtan tornásztam, sikerült a tripla is a leugrásban. Ugrásban a bronz ajándék volt, mert a mezőnyben nem az én ugrásom a legerősebb. Összességében elégedett vagyok, most a jövő heti második vb-válogatóra koncentrálok, még a hajamat se vágatom le, ez egyfajta kabalaként szolgál.

Hidvégi Vid:
Nem az érmekre és a helyezésekre koncentráltam ezen az ob-n, hanem arra, hogy legyenek meg a gyakorlataim. Egy kisebb sérüléssel küszködök, hetek óta fáj az Achillesem, így ahol lehetett, dupla szőnyegre érkeztem, az edzéseken is mindig így gyakoroltam az elmúlt időben. Örülök, hogy ma így is lett korláton egy bronz, a nyújtón pedig az arany kifejezetten jó. Járok mindenféle kezelésre, gyógytornára, mivel azt szeretnénk, hogy a vb-re teljesen jól legyek.

Draskóczi Imre, női vezetődző:
Hosszú felkészülés után várt a lányokra az idény első versenye, amely nagyon jó időben volt, köszönet érte a vezetésnek. Normál esetben augusztusban még nem szoktunk versenyezni, de az október eleji vb miatt mindenképpen szükség volt erre a megméretettésre. A gyakorlatok egyelőre kicsit nyersek, de időben vagyunk, hiszen még van egy hónap a vb-ig.

Kovács István, férfi vezetőedző:
Itt az országos bajnokságon több volt a rontás, mint az első vb-válogatón, akkor jobb formában voltak a tornászok. Egy-két versenyző azért most is bíztató formát mutatott. Elégedett vagyok Babos Ádámmal, aki kiegyensúlyozottan versenyzett, kevés rontással. Hidvégi Vid is rendben volt, talán egy kicsit haloványabb volt, de összességében hozta, amit szokott.

Eredmények:

Nők:

Gerenda, Bajnok: Makra Noémi (TC Békéscsaba) 13.250, 2. Divéky Luca (KSI SE) 12.650,
3. Horváth Enikő (Dunaferr SE) 12.400

Talaj, B: Makra Noémi (TC Békéscsaba) 13.600, 2. Böczögő Dorina (TC Békéscsaba) 13.450, 3. Romhányi Eszter (KSI SE) 12.150

Férfiak:

Ugrás, B: Vadászfi Ákos (BHSE) 13.750, 2.Schweigert Dávid (FTC Ybl Tervező) 13.275, 3.Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) 12.775

Korlát, B: Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) 13.800, 2. Kállai Zoltán (BHSE) 13.600, 3. Hidvégi Vid (KSI SE) 13.550

Nyújtó, B: Hidvégi Vid (KSI SE) 13.200, 2. Babos Ádám (FTC Ybl Tervező) 13.150, 3. Vecsernyés Dávid (BHSE) 12.900

(Forrás: torna szövetség)