Tóth Tamás a kettesfogathajtók szövetségi kapitánya is

Tóth Tamás a kettesfogathajtók szövetségi kapitánya is

2014. 03. 08.
Megosztás

Az idei évtől a négyesek mellett immár a kettesfogathajtók szövetségi kapitánya is lett Tóth Tamás.

A Magyar Lovasszövetség (MLSZ) pénteki tájékoztatása szerint a szakember hosszas gondolkodás és személyes megbeszélés után azzal a feltétellel vállalta a feladatot, hogy kérésének megfelelően szakmai segítséget kap munkájához. Bozsik József edzőt, egykori kiváló hajtót nevezte meg munkatársaként.

Tóth Tamás a 2014-es esztendő feladatairól szólva kiemelte, a négyesfogathajtók esetében folytatódik a 2013-ban elkezdett közös munka, immár a franciaországi vb jegyében. Számukra négy válogató - két-két hazai és külföldi - verseny. A vb előtt a háromfős csapat számára pedig edzőtábort szerveznek.

A kettesek számára a jövő évi, fábiánsebestyéni vb-re való felkészülés, illetve szezon végére egy bő keret összeállítása az idei terv.

Tóth Tamás a kettesek szövetségi kapitányi posztját Ladányi-Kovács Zoltántól vette át. Tavaly a kistapolcsányi kettesfogathajtó-világbajnokságon az MLSZ elnökeként is dolgozó Lázár Vilmos győzött egyéniben, míg öccsével, az egyéniben harmadik Lázár Zoltánnal, illetve Nagy Tiborral kiegészülő csapat is aranyérmes lett.

(Forrás: NSO)