Tour de France: újabb sikeres szökés a portugál Rui Costától

Tour de France: újabb sikeres szökés a portugál Rui Costától

2013. 07. 20.
Megosztás

A portugál Alberto Rui Costa a Tour de France 19. szakaszán is sikeres szökést mutatott be, és a 16. etaphoz hasonlóan ismét elsőként ért célba. Az összetett élmezőnyében ezúttal nem történt változás.

Rui Costa három szakaszt nyert meg a Tour de France-on karrierje során, ezekből kettőt az utóbbi négy napon. Csakúgy, mint kedden, ezúttal is sikeresen szökött meg a mezőnytől, majd szökevénytársaitól. Húsz km-rel a cél előtt előzte meg Pierre Rolland-t, az utolsó hegyre pedig esőben, már-már éjszakai sötétségben kapaszkodott fel. Végül 58 másodperccel előzte meg a másodikként beérő Andreas Klödent.

„Benne akartam lenni a szökésben, de nem hittem, hogy a végén a győzelemért harcolhatok. Nem éreztem olyan erősnek magam, mint Gapnál, ezért az utolsó hegyig kivártam” – nyilatkozta Rui Costa.

Az összetett élmezőnyében nem történt változás, így – bár szombaton még vár egy kemény, hegyi befutós szakasz a mezőnyre – ha Chris Froome-mal nem történik valami baj, akkor új győztest avatnak vasárnap a Francia körversenyen

TOUR DE FRANCE
19. SZAKASZ, LE BOURG-D'OISANS–LA GRAND-BORNAND (204.5 km)
1. Rui Costa (portugal, Movistar) 5:59:01 óra, 2. Andreas Klöden (német, RadioShack) 48 mp hátrány, 3. Jan Bakelants (belga, RadioShack) 1:44 p h.

AZ ÖSSZETETT ÉLCSOPORTJA
1. Christopher Froome (brit, Sky) 77:10:00 óra, 2. Alberto Contador (spanyol, Saxo-Tinkoff) 5:11 p hátrány, 3. Nairo Quintana (kolumbiai, Movistar) 5:32 p h.

(Forrás: NSO)