Végső búcsút vettek Ákos Ajtonytól

Végső búcsút vettek Ákos Ajtonytól

2017. 03. 01.
Megosztás


Hétfőn délután a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben vettek végső búcsút a február 12-én, 73 éves korában elhunyt legendás lovas olimpikon Ákos Ajtonytól, aki kilencszeres magyar bajnok, a Budapesti Honvéd SE örökös bajnoka, mesteredző volt.

A temető központi ravatalozójában a nagyszámban megjelent családtagok, lovas olimpikon társak, a hazai lovas élet képviselői, művészek, lovas és öttusázó tanítványok, barátok előtt Prutkay Zoltán, a Nemzeti Lovarda és a Magyar Lovas Szövetség volt igazgatója, illetve főtitkára búcsúzott az elhunyttól. A beszéde végén a lovasok indulásának engedélyt adó csengetés hangzott fel.

A bajnok hamvait a szóróparcellában szórták szét. A szertartás végén a parcellánál a lovas tanítványai közös énekkel búcsúztak tanítómesterüktől.

A bajnok temetésén lerótta kegyeletét a volt tanítvány, Fábián László öttusázó olimpiai bajnok, a MOB sportigazgatója és Győr Béla, a MOB Emlék és Hagyományőrző Bizottság tagja, a hagyományőrző Albizottság vezetője, a BHSE elnökségi tagja.

(MOB-MOA: Győr Béla; fotó: Győr Béla)