Az olimpiai felkészülés és a jövő évi multisportesemények jegyében találkoztak a főtitkárok

Az olimpiai felkészülés és a jövő évi multisportesemények jegyében találkoztak a főtitkárok

2022. 10. 07.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Bizottság meghívására közel 40 téli-nyári hazai sportági szakszövetség főtitkárai, vezető munkatársai találkoztak a Danubius Hotel Héliában október 7-én, hogy részt vegyenek az ötkarikás szervezet tájékoztató fórumán, ahol a párizsi olimpiai felkészülés aktualitásairól, a 2023-as olimpiai jellegű multisporteseményekről, az Országos Sportegészségügyi Intézet vonatkozásairól és a MOB marketing-tevékenységéről kaptak tájékoztatást.

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntőjében azt mondta: most már minden a párizsi olimpiai felkészülés jegyében zajlik, de ne feledkezzünk el a jövő évi eseményeinkről sem. „Nagyon sűrű időszak következik, amely során a MOB igyekszik megadni a tőle telhető segítségeket a szövetségeknek, amiket fontos együttműködő feleinknek tartunk. Folyamatos konzultációra törekszünk a szövetségekkel és a szakmai partnereinkkel, mint például a sportért felelős államtitkárság, a Magyar Edzők Társasága, a Sportkórház, vagy éppen a TF” – emelte ki Gyulay Zsolt.

A MOB aktualitásairól, az elmúlt hónapok és a közeljövő feladatairól a szervezet főtitkára adott tájékoztatást. Emlékeztetett, hogy a májusi közgyűlésen a tagság elfogadta az új alapszabályt, melynek köszönhetően visszaáll a MOB több évtizedes működési rendje; a tagságba a szövetségek mellett a társadalmi, civil szervezetek is visszakerülnek. „A november 26-ai közgyűlésen 127 tagunk vehet részt, mostani állapot szerint 80-an vagyunk, de van még idő a delegálásra, kérem, aki nem tette eddig, az tegye meg” – mondta Fábián László. A sportvezető megerősítette, hogy jó és szoros kapcsolatban dolgozik a MOB Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságával, annak vezetőivel, valamint a Magyar Edzők Társaságával; a MOB-nak erős sportszakmai jelenléte és javaslattételi szerepe van; a közös munka egyik alapja a MOB Sportigazgatósága által készített versenysport-stratégia, mely 2032-ig jelöli az irányt. A főtitkár beszámolt a sportszakmai munkacsoportok egyeztetéséről, és elmondta azt is, hogy október közepén kezdődnek az olimpiai sportági konzultációk. Végül ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az előttünk álló nehéz időszakban a szövetségek fogjanak össze, a lehetőségeikhez mérten segítsék egymást, és az olimpiai felkészülés mellett igyekezzenek az utánpótlást is megtartani, hiszen 2028-ban, '32-ben, vagy '36-ban már övéké lehet a jövő.

A MOB sportigazgatója a jövő évi multisporteseményekről adott tájékoztatást. Dr. Bartha Csaba beszámolt a jövő januári Friuli Venezia Giulia tartományban rendezendő téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, a júniusi Európa Játékok, a júliusi maribori nyári EYOF és az augusztusi strand világjátékok aktualitásairól. Az események jelentőségei közt elhangzott: az Európa Játékok programjában több esetben Európa-bajnokságról vagy olimpiai kvalifikációs versenyről is szó van, a strand világjátékok sportágai pedig amolyan próbát jelenthetnek az olimpiai részvétel előtt (például strandbirkózás, strandröplabda).

Fábián László külön napirendi pontként tért ki a párizsi olimpia előkészületeire. Beszámolt róla, hogy Bartha Csabával a múlt héten az olimpia szervezőinek meghívására részt vettek a Welcome Days elnevezésű rendezvényen, ahol helyszíni tájékoztatást kaptak többek közt a felkészülési időszak edzőtábori lehetőségeiről, a tesztversenyekről, a létesítményhelyzeteről az olimpiai faluról, a vendéglátásról, a jegyértékesítésről. Kitért arra is, hogy találkoztak Magyarország párizsi nagykövetével, Habsburg Györggyel is, akivel az együttműködés lehetőségeit beszélték át.

Szabó Gabriella a szövetségek képviselői előtt ezúttal mutatkozott be a MOB marketing-munkatársaként. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos többek közt a megújuló arculatról, kereskedelmi logóról és az olimpiai csapat egységes sportruházatáról beszélt.

Sportegészségügyi témákban, az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) aktualitásairól dr. Toman József vezető főorvos, a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat igazgatója tartott részletes ismertetőt. A főorvos beszélt a Call Centerről (több mint 4 ezer sportoló jogosult, országszerte 11 szakmai partner, telefonos elérhetőségük 80 566 366), a Sportkórház rekonstrukciójáról (megújult olimpiai rendelő, világszínvonalú műtő), a dietetikáról, preventív lehetőségekről (megelőzés, gyógytorna), az innovatív elemző rendszerekről (humánkineziológiai labor), a Válogatott Kereteket Ellátó Szolgálat rendszeréről (71 munkatárs különböző egészségügyi szakterületeken), a doppingellenőrzésekről, a Magyar Antidipping Csoporttal való szoros együttműködésről (melynek vezetője dr. Tiszeker Ágnes), az ételintoleranciáról (206 allergén vizsgálata), az Országos Sportorvosi és Háziorvosi Hálózatról és a teljesítmény-élettani laboratóriumról. „Nagyon fontos partnere a MOB-nak a Sportkórház” – jelentette ki a tájékoztató végén Fábián László.

Gyulay Zsolt tájékoztatást adott arról is, hogy a MOB számra is kiemelten fontos az olimpikonok, élsportolók továbbtanulása, civil életre való felkészülése, ezért hamarosan kettős karrierprogramot indítanak, melyhez több cég is partnerként csatlakozhat. „A Nemzetközi Olimpiai Bizottság Olympic Solidarity programja is támogatja a sportolók továbbtanulási lehetőségeit” – jegyezte meg a MOB első embere.

A szövetségek és a MOB közös munkája tehát az októberi sportági konzultációkkal folytatódik, az olimpiai család pedig az új összetételű közgyűlés alkalmával találkozhat újra, november 26-án.

(MOB, fotó: MOB)