A szövetségek összefogását indítványozza a MOB elnöksége

A szövetségek összefogását indítványozza a MOB elnöksége

2022. 09. 20.
Megosztás


A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége az előttünk álló nehéz időszakban összefogásra kéri a sportági szakszövetségeket. A testület megbízásából Gyulay Zsolt elnök és Fábián László főtitkár levélben indítványozta a szolidaritást.

Sportszövetségek
Budapest, 2022. szeptember 19.
Tisztelt Elnök Asszony/Úr!
Tisztelt Főtitkár Asszony/Úr!

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége nevében azzal a kéréssel fordulok Önökhöz, hogy az előttünk álló, gazdasági szempontból várhatóan nehéz hónapokban fogjanak össze más sportági szövetségekkel, szakágakkal (nyilván azokkal, amelyekkel meg tudják osztani az edzéshelyszíneket), vállaljanak szolidaritást a másik munkája iránt, segítsék egymás működését.

A felkészülés a 2024-es ötkarikás játékokra elkezdődött, sőt, bizonyos sportágakban javában zajlik, és már kvótákat is osztanak, így a Magyar Olimpiai Bizottság számára a párizsi kvalifikáció van a fókuszban. Nyilván ennek a fókusznak a megtartása továbbra is elsődleges feladatunk, ugyanakkor a napi működés biztosításakor az utánpótlás-korosztályok, a diáksport érdekeit is szem előtt kell tartani.

Különösen fontos az előttünk álló hónapokban, hogy ne alakuljon ki versenyhelyzet az egyes sportágak között, hogy azok, akiknek több a lehetőségük, segítsék a kisebb sportágakat, szakágakat, amelyek esetleg kevesebb edzésidővel, vagy éppen vízfelülettel gazdálkodnak.

A kommunikáció felgyorsítása, a közös irányvonalak meghatározása érdekében október elejére a Magyar Olimpiai Bizottság vezetősége összehív egy főtitkári értekezletet, amely során alkalmunk nyílik a közös gondolkodásra, megoldás-keresésre, ám addig is biztatjuk Önöket a szövetségek közötti kapcsolatfelvételre, együttműködésre.

A főtitkári értekezlet időpontjával kapcsolatban hamarosan felvesszük Önökkel a kapcsolatot.

Üdvözlettel,
Gyulay Zsolt elnök és Fábián László főtitkár